A Quimby zenekar énekesét, dalszövegíróját a legtöbben szimbolikus jelentésű szerzeményeiről ismerik. A zenész-képzőművész azonban rendszeresen kiáll a fogyatékkal élők esélyegyenlőségéért, fellép nekik, róluk, értük szóló rendezvényeken, illetve több, Újbudáról induló fogyatékosokat segítő kezdeményezés mellett is kiállt már.
Ezúttal a Montágh iskola értelmi sérült, halmozottan sérült és autista diákjai készültek változatos műsorral a zenész tiszteletére. Előadásukban értelmezték és átértelmezték a a Quimby dalokat, azokra táncoltak és báboztak. A gyerekek Kiss Tibor édesapja, Kiss Kálmán verseit is előadták, majd a szerző is szavalt megilletődött gyermekének.
Kiss Kálmán elmondta, Tibor iskolaigazgató nagyapja szintén művész ember volt. Idősebb Kiss Kálmánt ezüstkoszorús nótaszerzőként ismerték 1945 előtt, költészettel, festészettel foglalkozott és mindig a társaságok középpontjában állt. - Tibi teljes mértékben rá hasonlít. Azt mondhatnám, az én fiam a bohém és italozó nagyapja javított kiadása – tette hozzá. Elmesélte amikor fia gyerekként kiállt a család elé, és előadta élete első versét, amely így hangzott: Itt a tél, medveapó szundikálni tér, bizsereg a nyuszi talpa, minden ujja le van fagyva.
- Büszke vagyok arra, amit a fiam elért, de úgy gondolom, a mennyország csak akkor hiteles, ha valahol a háttérben ott van a pokol is – tette hozzá Kiss Kálmán.
A rendezvény végén az ünnepeltet kérdeztük élményeiről.
- Mit gondolsz arról, hogy az egész ünnepség neked, hozzád szólt?
- Először egy igazi őslénynek éreztem magam, hogy ilyen nagy rendezvényt szerveznek nekem, ez még szokatlan, és túlzásnak tartom. Úgy gondolom, szerénységem csak apropója annak, hogy itt valami jó dolog történt, hiszen ha ebből kiveszem magam, ez akkor is nagyszerű dolog.
- Milyen volt a Quimby dalokat ilyen egyedi interpretációkban átélned?
- Izgalmas és örömteli volt visszahallgatni a dalaimat, különösen ennyiféle feldolgozásban. Már csak azért is, mert ők elég bolondok ahhoz, hogy merjenek absztrakt módon gondolkodni. Szeretem, amikor egy történetet elvonatkoztatnak, mert önálló jelentésük lesz. Ezek a gyerekek természet adta költőként nyúlnak az elemekhez. Egy-két teljesen szürreális előadást is láthattunk tőlük, ami nagyon tetszett.
- Már több, fogyatékosokat támogató ügy mellett kiálltál, adtad hozzá a neved. Miért?
- Tapadnak rám ezek a dolgok olyan értelemben, hogy én a nevemmel tudom segíteni a nehezebb helyzetben élőket. Azt viszont nem szeretem, ha a maihoz hasonló eseményeknek nagy a publicitása, vagy csak velem foglalkoznak, mert nem ezért csinálom. Valójában ez is egy önző cselekedet, csak olyanféle, ami nem árt a másiknak. Egy ilyen helyzet ugyanis nem csak annak jó akin segítenek, hanem annak is, aki segít. Az eddigi együttműködés számomra egy oda-vissza működő energiaáramlás volt, nem pedig munka. A szabadság jut eszembe ezekről a gyerekekről. Velük nagyon szabad lehet egy felnőtt, hiszen mindenkit kinyitnak. Nagyon sok olyan dolgot tudnak, ami mi már nem. Lehet, hogy az Úristen elvett tőlük valamit, de a másik kezével adott nekik valami mást.
T.D.
