Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

A sikertelenül felvételizőket szakképzési centrumokba várják

Újbuda   |   2017, augusztus 10 - 11:37
Nyomtatóbarát változatSend by email

A szakképzési centrumokba várják azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik sikertelenül felvételiztek az idén a felsőoktatásba. A hiányszakmák esetében ösztöndíjra lehetnek jogosultak, az Oktatási Hivatal levélben értesítette az érintetteket a lehetőségről.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában elmondta, a 33 ezer érintett fiatalt már levélben értesítette az Oktatási Hivatal.

Pölöskei Gáborné tájékoztatása szerint a jelentkezők több mint 270 szakma közül választhatnak nappali, esti és levelező képzésen egyaránt.

A hiányszakmák esetében ösztöndíjra lehetnek jogosultak; a három éves technikusi kurzusokon részt vevők havi 20-50 ezer forint, az úgynevezett kétkezi munkára képesítő két éves kurzust választók pedig 10-35 ezer forintos havi juttatásra számíthatnak.

20 hiányszakmát tartanak nyilván, amelyek megyénként változnak. A férfiak esetében ilyen többek között az ács, a gépi forgácsoló, a hegesztő, az asztalos, a nőknél pedig a női szabó, a logisztikai-, pénzügyi-, számviteli ügyintéző.

A technikusok körében a legkeresettebbek a vegyésztechnikusok és a hiányszakmák közé sorolható a szakács is.

Nagy eredménynek tartják, hogy azon fiatalok 80 százaléka, akik ily módon bekerülnek a szakképzésbe, el is végzik a kurzusokat - mondta Pölöskei Gáborné.



MTI/Újbuda