Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

A vén budai hársfák poétája

Újbuda   |   2021, november 25 - 09:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbuda díszpolgára lett a harminchat évig az Irinyi József utca 28/A-ban élő és alkotó Dalos László (1924–2011): Táncsics Mihály-díjas és Aranytollal kitüntetett hírlapíró, Nádasdy Kálmán-díjas opera- és műfordító, Harsányi Zsolt-díjas költő, zeneszövegíró.

Dalos László a pesterzsébeti Kossuth Lajos Gimnázium érettségiző diákjaként magyar nyelv és irodalomból 1943-ban megnyerte az országos középiskolai tanulmányi versenyt. Magyar–olasz szakos egyetemi tanulmányai után 1946 és 1955 között a Magyar Rádió irodalmi osztályán műsorszerkesztő lektorként dolgozott, majd 1957-től 1990-ig a Film Színház Muzsika című hetilap belső munkatársa volt.
Szövegíróként olyan zeneszerzőkkel működött együtt, mint Behár György, Farkas Ferenc, Fényes Szabolcs, Horváth Jenő, Kemény Egon, Majláth Júlia, Petrovics Emil és Tamássy Zdenkó. Ő írta a II. világháború utáni nagy operettsiker, a Bástyasétány 77 verseit – Eisemann Mihály muzsikájára –, ebben hallható az örökzöld slágerré lett A vén budai hársfák.
Hatvankilenc éves pályája során több ezer újságcikket írt (csak a Film Színház Muzsikában 5678 írás jelent meg tőle), 32 színpadi és rádiós zenés játékban több száz dalszöveg, 11 könyv, 16 fordításkötet, tíz opera-, négy operett-, két dráma- és egy rádiójáték-fordítás fűződik nevéhez. Lapunk állandó külsős munkatársaként 58 részes cikksorozatot írt a XI. kerületben egykor élő jeles művészekről; a legtöbbjüknek személyes ismerőse, barátja is volt.
Lakásában hajdan különleges vendég járt: itt, a történet szerinti eredeti helyszínen forgatták ugyanis 1969-ben Palásthy György A varázsló című nagy sikerű ifjúsági filmjének „erkélyjelenetét”, amelyben – Csilicsala bácsi egyik csodája nyomán – a nagyobbik szoba második emeleti erkélyén egyszer csak ott állt egy hús-vér ló. A Karinthy Színházban pedig ő maga is megjelent 2000. április 23-án: a Bástyasétány 77 premierjén a szerzőhármas egyedüli élő tagjaként köszönte meg a megérdemelt tapsot.
A Dalos László életét és pályáját bemutató, A vén budai hársfák poétája című könyv harmadik kiadása karácsonyra jelenik meg.

Dalos Gábor