A zsidó újév, amikor az ember sorsa eldől

A zsidó újév a zsidó hagyomány szerint az ember teremtésének napja. Az ünnep héber neve is erre utal: „ros hásáná”, az év feje, azaz a gondolat és az átgondolás napja. Az ünnep minden gondolata a megtérés, visszatérés (héberül: tesuvá) köré csoportosul.
Mit is jelent ez? Hogy lelkiekben mindannyian visszamegyünk a Sinai-hegy lábához, ahol Isten kinyilatkoztató szavát meghallva az Ő erkölcsi és etikai normái ismét evidenciává válnak mindannyiunk számára. Azért imádkozunk, hogy a ránk köszöntő esztendőben ez vezessen bennünket.
Bár áldott emlékű bölcseink szerint az Örökkévaló újévkor és az azt követő tíz napban dönt az ember sorsáról, természetesen nemcsak ez a tíz nap számít, hanem az egész évben megcselekedett tetteink, kimondott szavaink kerülnek mérlegre. (Külön érdekesség, hogy ezen hónap zodiákusa a kétkarú mérleg.) Ám ez a tíz nap különlegesen alkalmas az átgondolásra és a megtérésre.
Isten sehol sem mondja meg, hogy melyik nap vagy hónap a legfontosabb, sem azt, hogy melyik az az ima vagy melyik az a parancsolat, amelyikre nagyon kell figyelni, mert a zsidó újév pont arról az élményről mesél, hogy az ember azért különleges teremtmény, mert egy szempillantás alatt meg tud változni. Minden pillanatban.
És ezért válik ünnepé a zsidó újév, mert az az isteni odafigyelés napja. Ünnepeljük az ember teremtését, valamint a minden pillanatban megélt és átélt újrateremtésünket.
Arra tanít Isten állandó figyelme, hogy akár egy pillanat alatt is tudok olyat tenni, ami az egész évet áldottá teszi. Sőt, az Ő segítsége akár egy pillanat alatt elérkezhet.
Van az ünnepnek egy különleges szertartása: egy kosszarvat (héberül: sófár) százszor megfújunk. A bibliai parancs szerint a sófár megfújása emlékeztet bennünket és Istent is arra a csodás napra, amikor Isten belelehelte önmagát a porba, így adva át a világnak a saját részét, a lelket, és így lett a por és a víz – emberré varázsolva. A zsidó újév az ember újrateremtésének születésnapja.
Ám természetesen nem az év első napján tudjuk meg, hogy mit rejt magában az idő, hanem csak az év folyamán. Ezt semmi nem magyarázza el szebben, mint a héber „sáná”, azaz „év” szó, amely a „változni” igéből ered, és amely egyben azt is jelenti, hogy „ismételni, áttekinteni”. Visszanézünk, ismétlünk, változunk. És megünnepeljük a változásainkat.
A zsidó újév és az azt tíz nappal követő „engesztelés napja” az újjászületés ünnepe. A tiszta szív győzelme. Az isteni igazság elfogadása.
A Biblia csak annyit ír le, hogy ezt a kos­szarvat kell megfújni. Semmi mást. Vajon ilyen ereje lenne a sófár hangjának? Természetesen nem. A sófárnak nincs ereje, hiszen az egy egyszerű hangszer, ahogy az emberi test is. Az erő a lélekben, az életben van, amelyik megmutatja nekünk, hogy a mi emberi életünk milyen csodás és milyen teljes, ha a saját emberségünkben megbecsüljük önnönmagunkat, és megtaláljuk a saját utunkat a mi saját Sinai-hegyünkhöz, ahol az emberiség közösen vette át a kinyilatkoztatás tábláit.
A zsidó újév erről a találkozásról mesél.
És a héber köszöntés ilyenkor „sáná tová”, azaz mindenki legyen egy még teljesebb évre beírva!