Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

Adventi vásár Újbudán

Újbuda   |   2019, december 5 - 14:02
Nyomtatóbarát változatSend by email


Hagyományosan advent első vasárnapjától karácsonyig várja a vásárlókat az újbudai adventi vásár. Az előkészületek napjait díszkivilágítás szépíti meg a kerület forgalmasabb csomópontjain, így a Bartók Béla úton, a Szent Gellért téren, a Kosztolányi Dezső téren, valamint a Tétényi úton.

A hagyományos adventi vásár idén egészen december 22-éig tart nyitva a Kőrösy József utcában, az Allee Bevásárlóközpont mellett. A vásárra látogatók különleges és hagyományos ajándékok, kézműves, egyedi, illetve iparművészeti termékek közül válogathatnak. A gasztronómia kedvelői borházak termékeit kóstolhatják és vásárolhatják meg, ételkülönlegességeket, süteményeket, édességeket fogyaszthatnak. Azoknak is tartogat meglepetést a vásár, akik saját készítésű dekorációkkal díszítenék fel otthonukat: hétvégenként kézműves foglalkozásokat is tartanak, gyertyákat, adventi koszorúkat és fenyődíszeket készíthetnek a résztvevők.
Az újbudai karácsonyi vásár nemcsak programokat és vásárlási lehetőségeket kínál, jószolgálati gyűjtőakciókat is szerveznek ide. A Katolikus Karitász a Tárjátok ki a szíveteket országos segélyakció keretében adománygyűjtő pontot működtet, ahol tartós élelmiszert, játékokat, „angyalbatyut”, azaz előre elkészített ajándékcsomagot és más adományokat is le lehet adni. Ezeket még karácsony előtt kézbesítik önkéntesek a rászoruló családoknak. December 9–14. között a Gyermekekért XI. Közhasznú Alapítvány tagjai kárpátaljai gyerekeknek gyűjtenek szaloncukrot, édességet, tartós élelmiszert, iskolai felszerelést, játékot és sportszereket. November 29-étől december 22-éig az Inspirál Cirkuszközpont árusít zsonglőr- és ügyességi játékokat, december 16-ától 22-éig pedig a Down Alapítvány kínál egyedi készítésű karácsonyi ajándéktárgyakat.


Újbuda