Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Albertfalváról az ókortól napjainkig

Újbuda   |   2019, március 25 - 12:01Nyomtatóbarát változatSend by email

Fejezetek Albertfalva történetéből címmel rendeztek egész napos konferenciát az Albertfalvi Közösségi Házban a település alapításának kétszázadik évfordulója alkalmából. A tanácskozáson Hoffmann Tamás polgármester és Habsburg Mihály főherceg, valamint önkormányzati képviselők és lokálpatrióták is megjelentek.

 

Az albertfalvi bicentenárium alkalmából az Albertfalvi Lokálpatrióta Egyesület, az Albertfalvi Közösségi Ház és Farkas Krisztina önkormányzati képviselő szervezett történelmi előadás-sorozatot. A megjelenteket Újbuda polgármestere köszöntötte, kezében tartva édesapja, Hoffmann Pál Albertfalváról írt történelmi dokumentumkönyvét. Hoffmann Tamás néhány személyes történetet is felidézett, amelyek az egykori filmszínházhoz és strandhoz kapcsolódnak. Az utóbbi időben elvégzett önkormányzati munkálatok kapcsán kiemelte a Petőfi Sándor iskola és az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda bővítését és fejlesztését. A közeljövő teendői között említette a polgármester az egykori ipari területek benépesülése miatt szükségessé váló férőhelybővítéseket az óvodákban és az 1986-ban épült piac közösségi színtérré alakításának lehetőségét.

Köszöntötte a résztvevőket Habsburg Mihály is, aki feleségével érkezett a konferenciára. A főherceg a bicentenárium alkalmából látogatott Albertfalvára, hogy felmenője, a városrész névadója és egykori birtokosa, Albert herceg előtt tisztelegjen. Az Albertfalvi Lokálpatrióta Egyesület elnöke, Máté Róbert a tanácskozáson adta át Albertfalva hivatalos zászlaját, amelyet a közösségi házban helyeznek el.

Az előadások az ókortól, a római katonai tábor időszakától napjainkig idézték fel Albertfalva történetének fontos állomásait. A változatos témák között éppúgy megjelent az alapító, Albert herceg magánéleti, közéleti és katonai szerepe, mint Mahunka Imre bútorgyáros tevékenysége, a helyi repülőgépgyár és első világháború alatt betöltött szerepe, valamint a városrész hitélete is – mondta Farkas Krisztina önkormányzati képviselő.

A tanácskozáson részt vett Sümegh László, a Szent Margit Gimnázium nyugalmazott igazgatója, a városrész történetének jeles kutatója, valamint Gyorgyevics Miklós és Csernus László önkormányzati képviselő is.

(Újbuda)