Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Alkalmazással segítiti az adózókat NAV

Újbuda   |   2018, február 5 - 10:02
Nyomtatóbarát változatSend by email

Tavaly több mint 60 ezer gyerekes család mulaszthatta el időben leadni adóelőleg-nyilatkozatát a munkáltatónál. Ők is megkapják az év elejére járó családi pótlékot, de csak utólag, az idén beadott adóbevallás alapján. A NAV egy alkalmazással segíti a zökkenőmenetesebb ügyintézést.

Míg 2017 áprilisában mintegy 791 ezer szülő érvényesített családi kedvezményt, addig januárban csak 729 ezer – tette közzé a nemzetgazdasági tárca (NGM). Mint hangsúlyozták: az év első hónapjaiban több tízezren (tavaly ez 62 ezer családot jelentett) felejtik el igénybe venni a családi kedvezményt. Ismételten figyelmeztettek arra, hogy érdemes minél korábban leadni az adóelőleg-nyilatkozatot a munkáltatónál, mert a kifizető csak így tudja a fizetést a kedvezmény összegével növelten utalni.

Új szolgáltatásként a NAV honlapjáról elérhető alkalmazás segítségével néhány kattintással, gyorsan és egyszerűen elkészíthető az adóelőleg nyilatkozat.

Annak tehát, aki még nem adta le adóelőleg-nyilatkozatát, minél előbb érdemes pótolni. Az év elejei adókedvezmény összege természetesen nem veszik el, de az csak a következő adóbevallásban kérhető vissza. A 2017-ben késlekedőt így csak az idén tavasszal, azok pedig az idén „aludtak el”, csak 2019-ben számíthatnak a nekik járó pénzre.
Az NGM szerint a legnagyobb összeggel - közel 320 milliárd forinttal - idén számolhat a legális munkát végző 1,1 millió szülő. Háromszázezer személynek a családi adókedvezménynek köszönhetően egy fillér adót sem kellett fizetnie. A családi kedvezmény egy gyermek után 10 ezer forint, a kétgyerekes családoknak 35 ezer, a harmadik gyermektől gyermekenként 33 ezer forint adómegtakarítást jelent.

forrás:azenpenzem.hu