Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 18. csütörtök, Frigyes

Apátlan társadalom

Újbuda   |   2019, április 15 - 11:06
Nyomtatóbarát változatSend by email

Léder László pszichológus, az Apa Akadémia alapítója tartott előadást a Családbarát Szülőklubban április 9-én.

A munka és a magánélet egyensúlyát helyezte előadása fókuszába Léder László pszichológus, az Apa Akadémia alapítója. A kutatók korunkat “apátlan társadalomnak” nevezik - mondta - és ebben nagyon nagy szerepe van annak a téves felfogásnak, miszerint egy apa szerepe kimerül abban, hogy megteremtse családja egzisztenciáját.
A programon olyan kérdésekre kerestek választ, mint például hova lettek az apák a családból, vagy törvényszerű-e, hogy a gyerekek apa nélkül nőnek fel. A modern világban időnként művészi szinten egyensúlyoznak az apák a munkahely és a család között, ezért a pszichológus arra is választ adott, hogyan lehet ezt jól csinálni, hogyan lehet mindkettőt apabaráttá tenni. Léder László beszámolt a témához kapcsolódó eredményeiről és olyan apák élettörténet is megosztotta, akiknek sikerült visszatalálniuk családban betöltött eredeti szerepükhöz.

D. B. S.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Orgonák éjszakája a 4-es metróban  

A 4-es metró megállói nem csak építészeti szempontból kiemelkedőek, de kultúraközvetítő szerepük is tagadhatatlan, hiszen átadásuk óta számtalan zenei és irodalmi rendezvény helyszínéül szolgáltak már eddig is. Örömmel tudatjuk, hogy zenekedvelő utasaink számára az idei nyár sem telik metrókoncert nélkül, bár a megvalósulás nem mondható éppen hagyományosnak.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.