Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Átadták a legszebb újbudai konyhakertek után járó díjakat

Újbuda   |   2014, október 2 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbuda Önkormányzata idén csatlakozott „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei címet viselő országos programhoz. A karcagi minta alapján indult akcióhoz 2014-ben 128 település csatlakozott azért, hogy ösztönözze a lakosságot a konyhakerti növények termesztésére.

Az önkormányzat áprilisban hirdette meg a helyi versenyt, amelyre több kategóriában jelentkezhettek a konyhakerti növényeket termesztők. A felhívásra három kategóriában - Balkon, Mini 10-50 négyzetméter közötti kert és Normál, azaz 50 négyzetméter feletti kert - érkeztek a nevezések. A zsűri tagjai minden kertet kétszer néztek meg a nyáron és minden esetben dokumentálták a látottakat.

A legjobbak elismerő oklevelet, illetve kertészetben beváltható ajándékkártyát kaptak:
Dr. Nagy Dóra („Balkon” kategória)
Auer Mártonné („Mini” kategória különdíj /Legpraktikusabb helykihasználás)
Varga Istvánné („Mini” kategória III. helyezett)
Király László („Mini” kategória II. helyezett)
Bodnár Andrea („Mini” kategória I. helyezett)
Baloghy Péter („Normál” kategória I. helyezett)

A zsűrinek lehetősége volt arra, hogy országos díjazásra is felterjesszen 1-1 kertet, országos díjra jelölte „Normál” kategóriában Baloghy Péter és Kérey Dóra közösen művelt dombágyásos technikával kialakított kertjét.

Zsűri tagja volt: Stitzné Koren Zsuzsanna és Nyitrai Zsófia (Újbuda Önkormányzata Környezetvédelmi Osztály) valamint Tóth Kamil (külső szakértő, kertészmérnök).

Újbuda