Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Az igazi sörforradalom most kezdődik!

Újbuda   |   2018, november 21 - 09:14
Nyomtatóbarát változatSend by email

Dudok Ádám, a Horizont sörmanufaktúra alapítója volt a Spin-Off Klub vendége november 20-án, amikor sörkóstolással egybekötött pódiumbeszélgetést tartottak a B32 Galéria és Kultúrtérben.

A közgazdász végzettségű és sokáig tanácsadóként dolgozó alapító, Dudok Ádám, szinte véletlenül talált a sörfőzésre. Hat éve indított vállalkozása, a Horizont ötlete sörfogyasztás közben érte. Úgy véli, végzettsége és üzleti gyakorlata segítette át az olyan kezdeti nehézségeken, hogy miként csökkentse a kockázatot, hogy ne kelljen több százmilliós befektetéssel elindulnia. A ma már export piacokon is aktív, nemzetközi díjat is elnyert Horizont vezetője szerint, a sokat emlegetett „gasztroforradalom” része az igényes sörfogyasztás is. Ahogy egyre tudatosabbak a fogyasztók, egyre inkább figyelnek az összetevőkre, a helyi gyártásra, ez a folyamat pedig erősíti a helyi sörmanufaktúrákat.

Mindez persze nem Budapesten kezdődött. A Horizontosok az Amerikai Egyesült Államok sörpiacára is figyelnek, ahol lényegesen korábban, húsz éve kezdődött a minőségi sörök iránti kereslet megugrása, ami itthon alig pár éve. A hazai bor- és pálinkafogyasztás minőségi irányba tolódósa korábbra tehető, ezek alapján bizonyos piaci folyamatok előrevetíthetők. Dudok Ádám ezekre az ismeretekre alapozva állítja, „az igazi sörforradalom csak most kezdődik”. Úgy véli, sört házi körülmények között főzni egyszerűbb a bor-, illetve pálinka készítésénél, ennek ellenére a sörfogyasztás kultúrája itthon lényegesen visszafogottabb. Ezen próbálnak most változtatni az egyre nagyobb piacot kihasító sörmanufaktúrák, és ennek céljából tömörültek szövetségbe a hasonló vállalkozások, amelynek legfontosabb célja a fogyasztók tájékoztatása, eligazítása a sok új termék között.

B. GY.