Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Bartók Bélára emlékeztek

Újbuda   |   2016, március 31 - 17:23
Nyomtatóbarát változatSend by email

A 135 évvel ezelőtt született Bartók Bélára emlékeztek a Feneketlen-tónál található, a zeneszerzőt ábrázoló szobornál március 31-én. Az ünnepségen Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda Önkormányzatának képviselői valamint kerületi diákok vettek részt. A magyar- és világzene ikonikus alakja máig fontos üzenetet közvetít – Hoffmann Tamás polgármester szerint.

Bartók Béla rézfúvós hangszerekre komponált műveit játszották a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola diákjai a XI. kerületi Bartók Béla-szobor előtt. A zeneművész 135 éve született, ennek alkalmából tartott megemlékezést az Újbuda Önkormányzata. Az eseményen Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője hangsúlyozta, a zeneszerző, akit zsenialitása tett világhírűvé, rendkívül fontos szerepet játszik Magyarország történelmében. Felidézte, hogy Bartók Béla minden eszközzel harcolt a diktatúra ellen. Az 1940-ben emigrált zeneszerző végül New Yorkban hunyt el 1945-ben, munkássága azonban halhatatlanná tette, nem csak a kerületben, hanem világszerte.

Hoffmann Tamás polgármester szintén a művész nagyságát emelte ki, szerinte Újbuda legnagyobb és legimpozánsabb útját méltán nevezték el róla. Úgy véli, hazafisága máig fontos üzenetet hordoz mind a felnövekvő generációk, mind az idősebbek számára.

A megemlékezés záróakkordjaként a képviselők koszorút, a tanulók egy-egy szál virágot helyeztek el a három méter magas Bartók-szobor lábánál, amelyet Somogyi József szobrász alkotott. Az építészeti, elhelyezési tervet Gulyás Zoltán építész készítette.

T. K.