Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 16. hétfő, Etelka, Aletta

Beiratkozás az óvodákban

Újbuda   |   2018, május 10 - 12:20
Nyomtatóbarát változatSend by email

Május 11-éig kell azokat a gyerekeket beiratni a kerületi óvodákba – az intézmények nyitva tartási idejében –, akik augusztus végéig betöltik a hároméves életkorukat.

Szeptember 3-ától új életet kezd sok kisgyermek, ekkor indul ugyanis az óvoda azoknak, akik augusztus 31-éig betöltik a hároméves kort. Az óvodai felvételhez először jelentkezési lapot kell kitölteni, amelyet bármelyik önkormányzati fenntartású óvodában be lehet szerezni, vagy letölthető a www.ujbuda.hu oldalról. A pontos adatokkal, részletes indoklással kitöltött jelentkezési lap mellett szükség van a szülő és a gyermek személyi azonosítóját és lakcímét igazoló hatósági igazolványra, a gyermek születési anyakönyvi kivonatára, nem magyar állampolgárság esetén a tartózkodás jogcímét igazoló okiratra, a gyermek egészségügyi állapotát és óvodaérettségét, esetleges sajátos nevelési igényét (SNI), hátrányos helyzetét igazoló dokumentumra. (Újbuda összes önkormányzati óvodája fogad SNI-s gyermeket.) Lehetőség van arra is, hogy a gyermek nevelése nemzetiségi nyelven folyjon.
A kicsiket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek a körzetében laknak, vagy ahol a szülők dolgoznak. A szülők szabad intézményválasztási jogukat az óvodák esetében is gyakorolhatják, a férőhelyek függvényében. Az intézmény elsősorban azt a gyermeket köteles felvenni, átvenni, aki életvitelszerűen a körzetében él. Erről az óvoda vezetője határoz legkésőbb június 12-éig, döntéséről írásban értesíti a szülőket. Az első foglalkozási nap ebben az évben 2018. szeptember 3., az utolsó pedig 2019. augusztus 30.

(Újbuda)
LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.