Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Bérletes előadások, új programok Gazdagréten

Újbuda   |   2018, szeptember 3 - 16:48
Nyomtatóbarát változatSend by email

Egyebek mellett operett előadások, gyermekprogramok, tanfolyamok várják az érdeklődőket a Gazdagréti Közösségi Házban, amelynek programkínálata ősszel tovább bővül.

A Kacsóh Pongrác Színház tavasszal, két alkalommal tartott teltházas eladást Gazdagréten, ősszel pedig már bérletes előadássorozattal érkezik, vidám és szórakoztató produkciót kínálva. Szeptember 29-én Eisemann operettjeiből hoznak egy csokorra valót, majd október 30-án Zerkovitz zenés önéletrajzát adják elő. Novemberben az operett fejedelme, Lehár Ferenc előtt tisztelegnek, míg januárban Falu címmel mutatnak be zenés, vásári komédiát. A Gazdagréti Közösségi Házban októbertől a gyerekek kerülnek fókuszba. Folytatódik a Varázsszőnyeg Mesevasárnap rendezvénysorozat, amelyben ezúttal az élőszereplős produkciók kapnak teret a bábelőadások helyett. Színre lép Micimackó, a Kis hableány, a Didergő király, továbbá a Dzsungel könyve is kitárul. A Varázsszőnyeg Mesevasárnap előadásaira a közösségi házban igényelhető, nemrég bevezetett GKH Klubkártya is használható lesz.

A közösségi ház eddig is számos tanfolyamot, programot, foglalkozást kínált gyermekeknek. Jó hír a családosoknak, hogy ősztől tovább bővül a programkínálat: a Szivárvány Táncszínház a legkisebbeknek is indít tanfolyamot, új programelem lesz a Dance Show, ahol a hip-hop a street dance, a moderntánc és a showtánc elemeit sajátíthatják el a gyerekek. A programokra fiúlányok mellé fiúkat is várnak a szervezők.

D. B. S.