Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

BKK: lakossági fórum az 1-es villamosról

Újbuda   |   2014, július 17 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Az 1-es villamos vonalrekonstrukciójáról és Budára hozataláról tartott lakossági fórumot a BKK a Polgármesteri Hivatalban. A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, Vitézy Dávid beszámolt az eddigi munkálatokról és ismertette a vonalhosszabbítás terveit. A lakók elsősorban a tervezett fakivágás és a várható zajterhelés miatt tiltakoztak.

Az 1-es villamos pályájának rekonstrukciójáról és Újbudára hozataláról tartott lakossági fórumot a kerületben a Budapest Közlekedési Központ. Az eseményen BKK vezérigazgatója elmondta, hogy a város legfontosabb körgyűrűs járatának állapota 1984 óta folyamatosan romlott, ami miatt rendszeres volt a sebességkorlátozás. Beszámolt arról is, hogy a vonalon, a zuglói szakasz kivételével már befejeződött a felújítás. A teljes beruházás legnagyobb eredménynek a villamospálya Újbudára vezetését tartja. Vitézy Dávid szerint az új szakasz kiszolgálja majd az egyetemváros és az Infopark térségét, a Szerémi úton keresztül a Hengermalom útra jutva pedig eléri a Fehérvári úti villamosokat. - Fontos kapcsolat jön létre a Dél-Budáról érkező járatok között, az utasok pedig kevesebb átszállással, gyorsan, kötött pályán közlekedhetnek – mondta.

A lakossági fórumon a közlekedési központ szakemberei bemutatták elképzeléseiket. Az újbudai munkálatok során először a Fehérvári útig épül ki a villamospálya, az ideiglenes végállomás pedig a Fehérvári - Hengermalom utak kereszteződésénél lesz. A beruházás következő szakaszában épül meg - két újabb megálló beiktatásával - a Kelenföldi metróvégállomásig tartó teljes vonal. Mivel a tervezők az Etele úti szakaszra középtengelyes vezetést javasolnak, azaz az úttest közepére tervezték a villamossíneket, ehhez ki kell vágni a jelenleg ott található fasort. Ellenben megtartanák a parkolóhelyeket és zöldfelület-rendezést is végrehajtanának az Etele út mentén, pótolnák a fákat.

Az Összefogás Zöld Felületeink Védelmében Lakótelepi Civil Mozgalom képviselői kifogásolták a tájékoztatást, úgy vélik a témában nemcsak az egyeztetések, hanem a társadalmi vita is elmaradt, ami pedig ilyen horderejű esetben nélkülözhetetlen. A bemutatott terveket ijesztőnek, brutálisnak és érzéketlenek találják, ezért érdekeik védelmében aláírásgyűjtésbe fogtak. Szerintük 50-60 éves fákat nem lehet úgy lecserélni, mint a padokat, a főváros pedig szinte minden fejlesztéssel zöld felületet veszít. A BKK vezérigazgatója elmondta, hogy a tervezés során rengeteg verziót kielemeztek; számítások szerint a középtengelyes megoldás jóval nagyobb haszonnal, mint kárral jár.

A Szerémi út lakói elsősorban a zaj és a parkolóhelyek miatt aggódtak, ezért a zajvédő fal újra- vagy visszaépítését, valamint biztonságosabb kerékpáros közlekedés kialakítását kérték. Vitézy beszámolt arról, hogy Budapest legnagyobb, ezer férőhelyes P+R parkolója épül a Kelenföldi pályaudvar használaton kívüli területén és az Etele téri oldalra is terveznek egyet. Hozzátette: a lakók nyugalma érdekében a legkorszerűbb, zajcsillapítással, rezgésvédelemmel ellátott pályaszerkezet épül és az egész vonalon füvesítik a vágányokat.
A Budapesti Közlekedési Központ várhatóan év végéig lezárja a tervezési folyamatot, a kivitelezés első szakaszát pedig 2015 első negyedévében fejezik be.

T.D. - ÚjbudaTV