• A napokban volt a születésnapja, Isten éltesse! Hogy érzi magát?
Jól vagyok, köszönöm. Talán szégyen, mert ennyi idős korban már illik kicsit rosszabbul lenni. Egy ideje nem számolom, hányadik születésnapom van. Azt tudom, hogy 1934-ben születtem. Akit érdekel, számoljon utána! Én csak azt kértem a Jóistentől, hogy addig éljek, amíg meg nem halok. Addig viszont éljek.
• Valóban rendkívül aktív a mindennapokban. Az elmúlt hetven éve munkával telt, és még most is sokat dolgozik.
Amennyit csak lehet. A Nemzeti Színházban nagyon rendesek velem. Mindig úgy alakul, hogy az „öregnek” is legyen munkája anélkül, hogy túlhajszolnának. 1951-ben kezdtem a pályát hivatásos néptáncosként. Utána négy évig jártam a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Aztán jött a színpad és a tévé, rádió. Fodor Imre színész, színházigazgató egyszer összeírta azokat a televíziós műsorokat, amelyekben szerepeltem, akár csak egy verssel, akár filmben. 530 oldal jött össze. Egy oldalon két műsor volt.
• Először karakterszínészként lépett színpadra, majd jöttek a komolyabb filmszerepek, végül a szinkron. Utóbbiról mindenkinek elsőként Süsü jut eszébe…
A szinkronizálást nagyon szerettem. Süsü, Csőrmester a Doktor Bubóból… Még ma is találkozom olyannal, aki azt mondja, „Gyula bácsi! Magán nőttem fel”. Csukás István nagyszerű meseíró volt. Még ma sem tudom elhinni, hogy meghalt. Sok volt kollégával, baráttal vagyok így. Le kell magam inteni, ha fel akarom hívni Sztankay Istvánt, Darvas Ivánt, Sinkovits Imrét. Ugyanígy érzek Garas Dezsővel kapcsolatban is. Rettenetesen hiányoznak. Hozzátartoztak az életemhez. Sztankay Pista felettem járt a főiskolán, Garas Dezső pedig alattam. Együtt rádióztunk, filmeztünk, színházaztunk, a Fészek Klubban is gyakran összejöttünk. Ma már nincs meg ez a fajta összekapaszkodás.
• A magányról mostanában sokaknak a Covid-járvány miatti bezártság jut eszébe. Ön hogyan bírta az otthoni létet?
Az elején egész jól. Másfél-két évig tartott ez az időszak, de ma már csak egy pillanatnak tűnik. Egy rosszul sikerült, vacak napnak. Sok otthoni munkát megcsináltam, amit máskor csak halogattam. Egy kis rendcsinálás, egy kis íróasztal-rendezgetés. Olyan dolgokat találtam, amelyeket rég elveszettnek hittem. Ez tartott két hónapig, aztán jött az iszonyat. Ülni, mint egy börtönben, kényszerből olvasni, mint amikor az ember a kötelezőkön akar túllenni… szörnyű volt.
• Mi hiányzott akkor és mi hiányzik most a legjobban?
Sokan nem akarják elhinni, de nekem mindig az volt a legkedvesebb szerepem vagy munkám, amit éppen játszottam. Ha valamiben nem éreztem jól magam, akkor azt hamar elfelejtettem, kitöröltem az agyamból. Azért vannak kedvencek is. A Hattyúdal című filmre kifejezetten kellemesen emlékszem. Jó érzés, ha néha leadják a tévében, és meg tudom nézni. A fiataloknak mindig elmondom: minden szerepbe kicsit bele kell halni. Egy szerep nem attól lesz vicces vagy tragikus, hogy a színész a közönség elképzelt elvárásai alapján játszik. Ha nem hiszem el, hogy én vagyok Süsü, a sárkány, akkor nem fog a szívem a királyfiért fájni.
• Az azonosuláson áll vagy bukik minden?
Gyakorolni kell, amíg elhiszem, hogy az író az adott szerepet nekem és rólam írta.
• És ki a jó rendező?
A jó rendező arra biztatja a színészt, hogy a kettejük által közösen elképzelt szerepet játssza el. A jó rendező műsorát látva a közönség úgy távozik a színházból vagy moziból, hogy „ez nagyon jó volt, vajon ki rendezte?”. Ha beülök egy darabra, felmegy a függöny, és már a második percben tudom, ki volt a rendező, az már régen rossz. A rendezőnek nem szabad magát láttatni. Ott van például a Körhinta című film. Senki nem mondja meg, hogy Fábri Zoltán városi ember, aki festészettel is foglalkozott. Mi a közönségnek játszunk, dolgozunk, és soha nem egymásnak, kollégáknak. A közönséget szórakoztatni kell.
Milyen érzés új műfajban, a Doktor Balaton című napi sorozatban játszani?
Még nem láttam magam benne. Azt szoktam mondani, hogy a színház a színészé és a közönségé. A film a rendezőé. Ha úgy instruálnak, hogy mosolyogjak, és erre a rendezői utasítás alapján bevágnak egy kiskutyát, akkor a néző az utóbbin fog mosolyogni.
• Gyakran összemosódott vagy összemosódik a magánélet és a munka?
A kettő nekem mindig egyet jelentett. A magánéletem része volt a színház, a televízió, a filmgyár, a szinkron, és ugyanez fordítva.
• Két felesége is színésznő, kolléga volt…
Törőcsik Mari és Voith Ági. Most is egy csodálatos asszonnyal élek, Angélával (volt manöken).
• Beszélgetésünk napján veszi fel a Feneketlen-tó melletti park Törőcsik Mari nevét. A számos hazai és nemzetközi elismeréssel díjazott, ön által Tündérkének becézett színésznő Újbuda díszpolgára volt – csakúgy, mint ön –, és éveken keresztül a Vincellér utcában élt. Közel laktak egymáshoz, tartották a kapcsolatot?
Mari az életem és a fiatalságom része volt. Az emlékparkavatásnak nagyon örülök. Biztos vagyok abban, hogy a névtábla láttán mindenki tudni fogja, ki is volt ő. A Vincellér utca környékén később jártam sokat, mert Ádám fiamnak onnan hoztunk anyatejet pótlásként. Egyszer találkoztam egy asszonnyal, aki közölte, hogy mi rokonok vagyunk. Nem értettem. Majd elmondta, hogy Ádám révén, hiszen tőlük kaptuk az anyatejet minden nap.
• Öt évtizede él a kerületben. Nemrég választották meg a most alakuló Újbuda Tanácsadó Testület tagjává. A grémiumban Baumgartner Antal, Bernárd János, dr. Farsang Csaba, Jáki Mónika, dr. Kóródi Mária, Köllő Miklós, dr. Kürti Sándor és Szesztay András is benne van. Az elnök Molnár Gyula, Újbuda korábbi polgármestere, volt országgyűlési képviselő.
Csupa akkora fej ült az alakuló ülésen, hogy alig fértek el egy szobában. Nagyon tisztelem a tagokat. Ez egy politikamentes, konszenzusos döntéseket hozó tanácsadó testület. Ha az itt megszavazott javaslatokat a kerület vezetése elfogadja, akkor ez valóban jó kezdeményezés. Ha azonban csak a szokás kedvéért alakult, akkor fölösleges. Nézzük meg az április 3-i választást. Volt egy nagy küzdelem, amelynek a végén az egyik fél nyert, a másik veszített. Szerintem egy jó küzdelem, például profi bokszmérkőzés végén a versenyzők megölelik egymást. Számukra ugyanis a boksz a fontos. Ha most bekapcsolom a tévét, azt látom, hogy nem történt semmi. A „versenyzők” nem gratuláltak egymásnak, csak maradt a „majd én megmondom” mentalitás. Nem is szeretnék többet politizálni.
• Van már konkrét testületi javaslata?
Konkrét nincs. Akkor szoktam beleszólni a döntésekbe, ha a dolgokat egyszerűbben is meg lehetne oldani. Drága Karinthy Márton egy fantasztikus színházat hozott létre a kerületben. A halála után is vigyázni kellene erre az intézményre, hogy ne vesszen kárba. Biztos juttatnak majd valamennyi állami támogatást. Szerintem viszont az lenne a fontos, hogy úgy és abban a szellemben működjön tovább, ahogy alapítója megálmodta.
• Ez nem egy konkrét javaslat?
Épp erről beszélek. Mókásan előadok itt valamit, csak hogy mindez ne tűnjön javaslatnak. Ugyanakkor jó lenne, ha ez a gondolat másnak is eszébe jutna.
• Ha már a mókázást említette, beszéljünk egy kicsit a hobbijairól. Ön szenvedélyes vadász és szakács, könyvei is megjelentek erről. Mit főzött legutóbb?
A konyhából egy ideje ki vagyok tiltva, mert rendetlen vagyok. Ráadásul a feleségem, Angéla nagyon jól főz. Így az én szakácsszenvedélyem kicsit okafogyottá vált. A vadászati szezon azonban épp a születésnapomon indult újra.
• A vadászat hazai megítélése meglehetősen ambivalens…
Széchenyi Zsigmond azt mondta, hogy a „vadászat vadűzés és erdőzúgás, de több erdőzúgás”. Ezt nem szabad elfelejteni. Senkit nem akarok meggyőzni, de vad csak ott van, ahol vadászok is vannak. Ahol nincsenek, ott az állomány eltűnik, mert a hozzá nem értő emberek irigységből vagy félelemből kiirtják vagy elűzik. Afrikában például az egyik országban tévedésből, a vadállomány védelme érdekében megtiltották a vadászatot. Pár éven belül el is tűntek az állatok, több évbe került, amíg minden a helyére állt. Hangsúlyozom, senkit sem akarok meggyőzni. A vadászat szinte egyidős az emberiséggel. A mindennapokban is vadászunk az élelmiszerért, hiszen a vegetáriánusokat kivéve csak megeszünk egy-egy csirkecombot. Azt a szárnyast is „levadászta” valaki. De elmondok egy kedves történetet. Nemrég az egyik vadászaton a kísérőmmel a lesen ültünk. Csak vártunk és vártunk. Sehol semmi. Hirtelen feltűnt egy őzsuta a selejtezési időszak kellős közepén. A kísérőmmel már fogtuk a puskát, amikor megláttunk egy gidát az őzsuta mellett. Ősszedugták az orrukat. Képtelen voltam meghúzni a ravaszt. Sokkal több a vadszerető vadász, mint az emberszerető ember.
• Emberszeretet kapcsán beszéljünk a családról. Önök nagyon összetartanak, a gyerekekkel és az unokákkal is állandó kapcsolatban vannak. Unokája, Enikő ráadásul a nyomdokaiban jár. A minap például közös produkcióval léptek színpadra.
Mága Zoltán hegedűművész műsorában léptünk fel, külön-külön. A koncert után Zoltán odajött hozzánk, nagyon megdicsérte Enikőt, és a hogyan továbbról is szó esett. Igazán büszke és boldog voltam.
• Mi teszi még boldoggá?
Azt hiszem, minden. Minden, amit megélek és megérek. Önmagában az élet. Tudom, hogy ez nem hangzik eléggé dekadensen és művészien, de én nagyon szeretek élni.
Tóth Kata
Jól vagyok, köszönöm. Talán szégyen, mert ennyi idős korban már illik kicsit rosszabbul lenni. Egy ideje nem számolom, hányadik születésnapom van. Azt tudom, hogy 1934-ben születtem. Akit érdekel, számoljon utána! Én csak azt kértem a Jóistentől, hogy addig éljek, amíg meg nem halok. Addig viszont éljek.
• Valóban rendkívül aktív a mindennapokban. Az elmúlt hetven éve munkával telt, és még most is sokat dolgozik.
Amennyit csak lehet. A Nemzeti Színházban nagyon rendesek velem. Mindig úgy alakul, hogy az „öregnek” is legyen munkája anélkül, hogy túlhajszolnának. 1951-ben kezdtem a pályát hivatásos néptáncosként. Utána négy évig jártam a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Aztán jött a színpad és a tévé, rádió. Fodor Imre színész, színházigazgató egyszer összeírta azokat a televíziós műsorokat, amelyekben szerepeltem, akár csak egy verssel, akár filmben. 530 oldal jött össze. Egy oldalon két műsor volt.
• Először karakterszínészként lépett színpadra, majd jöttek a komolyabb filmszerepek, végül a szinkron. Utóbbiról mindenkinek elsőként Süsü jut eszébe…
A szinkronizálást nagyon szerettem. Süsü, Csőrmester a Doktor Bubóból… Még ma is találkozom olyannal, aki azt mondja, „Gyula bácsi! Magán nőttem fel”. Csukás István nagyszerű meseíró volt. Még ma sem tudom elhinni, hogy meghalt. Sok volt kollégával, baráttal vagyok így. Le kell magam inteni, ha fel akarom hívni Sztankay Istvánt, Darvas Ivánt, Sinkovits Imrét. Ugyanígy érzek Garas Dezsővel kapcsolatban is. Rettenetesen hiányoznak. Hozzátartoztak az életemhez. Sztankay Pista felettem járt a főiskolán, Garas Dezső pedig alattam. Együtt rádióztunk, filmeztünk, színházaztunk, a Fészek Klubban is gyakran összejöttünk. Ma már nincs meg ez a fajta összekapaszkodás.
• A magányról mostanában sokaknak a Covid-járvány miatti bezártság jut eszébe. Ön hogyan bírta az otthoni létet?
Az elején egész jól. Másfél-két évig tartott ez az időszak, de ma már csak egy pillanatnak tűnik. Egy rosszul sikerült, vacak napnak. Sok otthoni munkát megcsináltam, amit máskor csak halogattam. Egy kis rendcsinálás, egy kis íróasztal-rendezgetés. Olyan dolgokat találtam, amelyeket rég elveszettnek hittem. Ez tartott két hónapig, aztán jött az iszonyat. Ülni, mint egy börtönben, kényszerből olvasni, mint amikor az ember a kötelezőkön akar túllenni… szörnyű volt.
• Mi hiányzott akkor és mi hiányzik most a legjobban?
Sokan nem akarják elhinni, de nekem mindig az volt a legkedvesebb szerepem vagy munkám, amit éppen játszottam. Ha valamiben nem éreztem jól magam, akkor azt hamar elfelejtettem, kitöröltem az agyamból. Azért vannak kedvencek is. A Hattyúdal című filmre kifejezetten kellemesen emlékszem. Jó érzés, ha néha leadják a tévében, és meg tudom nézni. A fiataloknak mindig elmondom: minden szerepbe kicsit bele kell halni. Egy szerep nem attól lesz vicces vagy tragikus, hogy a színész a közönség elképzelt elvárásai alapján játszik. Ha nem hiszem el, hogy én vagyok Süsü, a sárkány, akkor nem fog a szívem a királyfiért fájni.
• Az azonosuláson áll vagy bukik minden?
Gyakorolni kell, amíg elhiszem, hogy az író az adott szerepet nekem és rólam írta.
• És ki a jó rendező?
A jó rendező arra biztatja a színészt, hogy a kettejük által közösen elképzelt szerepet játssza el. A jó rendező műsorát látva a közönség úgy távozik a színházból vagy moziból, hogy „ez nagyon jó volt, vajon ki rendezte?”. Ha beülök egy darabra, felmegy a függöny, és már a második percben tudom, ki volt a rendező, az már régen rossz. A rendezőnek nem szabad magát láttatni. Ott van például a Körhinta című film. Senki nem mondja meg, hogy Fábri Zoltán városi ember, aki festészettel is foglalkozott. Mi a közönségnek játszunk, dolgozunk, és soha nem egymásnak, kollégáknak. A közönséget szórakoztatni kell.
Milyen érzés új műfajban, a Doktor Balaton című napi sorozatban játszani?
Még nem láttam magam benne. Azt szoktam mondani, hogy a színház a színészé és a közönségé. A film a rendezőé. Ha úgy instruálnak, hogy mosolyogjak, és erre a rendezői utasítás alapján bevágnak egy kiskutyát, akkor a néző az utóbbin fog mosolyogni.
• Gyakran összemosódott vagy összemosódik a magánélet és a munka?
A kettő nekem mindig egyet jelentett. A magánéletem része volt a színház, a televízió, a filmgyár, a szinkron, és ugyanez fordítva.
• Két felesége is színésznő, kolléga volt…
Törőcsik Mari és Voith Ági. Most is egy csodálatos asszonnyal élek, Angélával (volt manöken).
• Beszélgetésünk napján veszi fel a Feneketlen-tó melletti park Törőcsik Mari nevét. A számos hazai és nemzetközi elismeréssel díjazott, ön által Tündérkének becézett színésznő Újbuda díszpolgára volt – csakúgy, mint ön –, és éveken keresztül a Vincellér utcában élt. Közel laktak egymáshoz, tartották a kapcsolatot?
Mari az életem és a fiatalságom része volt. Az emlékparkavatásnak nagyon örülök. Biztos vagyok abban, hogy a névtábla láttán mindenki tudni fogja, ki is volt ő. A Vincellér utca környékén később jártam sokat, mert Ádám fiamnak onnan hoztunk anyatejet pótlásként. Egyszer találkoztam egy asszonnyal, aki közölte, hogy mi rokonok vagyunk. Nem értettem. Majd elmondta, hogy Ádám révén, hiszen tőlük kaptuk az anyatejet minden nap.
• Öt évtizede él a kerületben. Nemrég választották meg a most alakuló Újbuda Tanácsadó Testület tagjává. A grémiumban Baumgartner Antal, Bernárd János, dr. Farsang Csaba, Jáki Mónika, dr. Kóródi Mária, Köllő Miklós, dr. Kürti Sándor és Szesztay András is benne van. Az elnök Molnár Gyula, Újbuda korábbi polgármestere, volt országgyűlési képviselő.
Csupa akkora fej ült az alakuló ülésen, hogy alig fértek el egy szobában. Nagyon tisztelem a tagokat. Ez egy politikamentes, konszenzusos döntéseket hozó tanácsadó testület. Ha az itt megszavazott javaslatokat a kerület vezetése elfogadja, akkor ez valóban jó kezdeményezés. Ha azonban csak a szokás kedvéért alakult, akkor fölösleges. Nézzük meg az április 3-i választást. Volt egy nagy küzdelem, amelynek a végén az egyik fél nyert, a másik veszített. Szerintem egy jó küzdelem, például profi bokszmérkőzés végén a versenyzők megölelik egymást. Számukra ugyanis a boksz a fontos. Ha most bekapcsolom a tévét, azt látom, hogy nem történt semmi. A „versenyzők” nem gratuláltak egymásnak, csak maradt a „majd én megmondom” mentalitás. Nem is szeretnék többet politizálni.
• Van már konkrét testületi javaslata?
Konkrét nincs. Akkor szoktam beleszólni a döntésekbe, ha a dolgokat egyszerűbben is meg lehetne oldani. Drága Karinthy Márton egy fantasztikus színházat hozott létre a kerületben. A halála után is vigyázni kellene erre az intézményre, hogy ne vesszen kárba. Biztos juttatnak majd valamennyi állami támogatást. Szerintem viszont az lenne a fontos, hogy úgy és abban a szellemben működjön tovább, ahogy alapítója megálmodta.
• Ez nem egy konkrét javaslat?
Épp erről beszélek. Mókásan előadok itt valamit, csak hogy mindez ne tűnjön javaslatnak. Ugyanakkor jó lenne, ha ez a gondolat másnak is eszébe jutna.
• Ha már a mókázást említette, beszéljünk egy kicsit a hobbijairól. Ön szenvedélyes vadász és szakács, könyvei is megjelentek erről. Mit főzött legutóbb?
A konyhából egy ideje ki vagyok tiltva, mert rendetlen vagyok. Ráadásul a feleségem, Angéla nagyon jól főz. Így az én szakácsszenvedélyem kicsit okafogyottá vált. A vadászati szezon azonban épp a születésnapomon indult újra.
• A vadászat hazai megítélése meglehetősen ambivalens…
Széchenyi Zsigmond azt mondta, hogy a „vadászat vadűzés és erdőzúgás, de több erdőzúgás”. Ezt nem szabad elfelejteni. Senkit nem akarok meggyőzni, de vad csak ott van, ahol vadászok is vannak. Ahol nincsenek, ott az állomány eltűnik, mert a hozzá nem értő emberek irigységből vagy félelemből kiirtják vagy elűzik. Afrikában például az egyik országban tévedésből, a vadállomány védelme érdekében megtiltották a vadászatot. Pár éven belül el is tűntek az állatok, több évbe került, amíg minden a helyére állt. Hangsúlyozom, senkit sem akarok meggyőzni. A vadászat szinte egyidős az emberiséggel. A mindennapokban is vadászunk az élelmiszerért, hiszen a vegetáriánusokat kivéve csak megeszünk egy-egy csirkecombot. Azt a szárnyast is „levadászta” valaki. De elmondok egy kedves történetet. Nemrég az egyik vadászaton a kísérőmmel a lesen ültünk. Csak vártunk és vártunk. Sehol semmi. Hirtelen feltűnt egy őzsuta a selejtezési időszak kellős közepén. A kísérőmmel már fogtuk a puskát, amikor megláttunk egy gidát az őzsuta mellett. Ősszedugták az orrukat. Képtelen voltam meghúzni a ravaszt. Sokkal több a vadszerető vadász, mint az emberszerető ember.
• Emberszeretet kapcsán beszéljünk a családról. Önök nagyon összetartanak, a gyerekekkel és az unokákkal is állandó kapcsolatban vannak. Unokája, Enikő ráadásul a nyomdokaiban jár. A minap például közös produkcióval léptek színpadra.
Mága Zoltán hegedűművész műsorában léptünk fel, külön-külön. A koncert után Zoltán odajött hozzánk, nagyon megdicsérte Enikőt, és a hogyan továbbról is szó esett. Igazán büszke és boldog voltam.
• Mi teszi még boldoggá?
Azt hiszem, minden. Minden, amit megélek és megérek. Önmagában az élet. Tudom, hogy ez nem hangzik eléggé dekadensen és művészien, de én nagyon szeretek élni.
Tóth Kata
|
Újbudai Tanácsadó Testület
Megalakult az Újbudai Tanácsadó Testület, amelynek tagjai mindannyian hivatásuk jeles képviselői, sokat tettek már eddig is Újbuda fejlődéséért, és készen állnak arra, hogy a jövőben e munkát hivatalos keretek között is tovább végezzék. A testület vezetésére László Imre polgármester Molnár Gyula távozó országgyűlési képviselőt, Újbuda korábbi polgármesterét kérte fel.
A testület további tagjai: Baumgartner Antal, Bernárd János, Bodrogi Gyula, prof. dr. Farsang Csaba, Homolay Károly, Jáki Mónika, dr. Kóródi Mária, Köllő Miklós, dr. Kürti Sándor, Szesztay András. Az alapító okiratban a testület tagjai vállalták, hogy tudásukkal és tapasztalatukkal segítik a kerület fejlődését, az újbudai polgárok, a kerület életét formáló civil szervezeteket, a mindenkori polgármesteri vezetés igényeire és tudására támaszkodva.  |
|
|
|
|
