Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Budapesten dőlt el az előválasztás

Újbuda   |   2021, október 25 - 14:20
Nyomtatóbarát változatSend by email

Október 16-án a miniszterelnök-jelöltről döntő második fordulóval lezárult az ellenzéki pártok előválasztási folyamata, mellyel eldőlt kik indulhatnak az ellenzéki összefogás színeiben a jövő tavasszal rendezett országgyűlési választáson.

A miniszterelnök-jelölti verseny első fordulóját Dobrev Klára, az Európai Parlament alelnöke nyerte, Karácsony Gergely főpolgármester és Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester előtt. Karácsony két forduló közötti váratlan visszalépése után azonban a második körben már Márki-Zay Péter szerezte meg az első helyet. A Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) színeiben induló hódmezővásárhelyi polgármester elsősorban fővárosi szereplésének köszönhetően lehet az ellenzéki összefogás közös miniszterelnök-jelöltje a jövő évi országgyűlési választáson.
A fővárosban 145 880 szavazatot kapott az MMM jelöltje (személyesen és online együttvéve), míg a Demokratikus Koalíció (DK) által indított Dobrev Klára 79 713-at, ez 64,7–35,3 százalékos megoszlást jelent. A 18 budapesti egyéni választókerületből (evk.) 17-et Márki-Zay vitt el, három budai körzetben a szavazatok több mint háromnegyedét meg tudta szerezni.
Az Újbuda nagy részét magában foglaló 2. evk.-ban 22 628-an vettek részt az előválasztás második körébe; azt nem tudni, hogy mindebből mennyit adtak le a helyi választópolgárok, hiszen a második fordulóban bárki bárhol voksolhatott. Vidéken a 19 megyéből kilencben szerzett többséget Márki-Zay Péter, aki végül országosan 372 313 szavazatot kapott, szemben Dobrev Klára 284 430-ával.
A második fordulóban az egész országban összesen 662 353-an adták le szavazatukat (csaknem 30 ezerrel többen, mint az elsőben), a két fordulóban több mint 850 ezren vettek részt. Az egyéni képviselőjelöltekről is döntő első forduló szavazói közül sokan kihagyták a másodikat, amelyben viszont megjelent mintegy 220 ezer új résztvevő – a lebonyolítók, illetve a sajtó beszámolói szerint jellemzően fiatalok.
Az aktivitás centralizáltságát mutatja, hogy a második menetben Budapesten és Pest megyében adták le az összes országos szavazat 45,3 százalékát, a Márki-Zay Péter mellett szóló voksoknak pedig a 49,9 százaléka származott innen.
Az előválasztás első fordulójában már eldőlt, hogy kik indulhatnak az egyéni választókörzetekben, választott frakciójuk alapján a Dk jelöltjei 32 helyen mérethetik meg magukat a kormánypártok jelöltjeivel szemben, a Jobbik 29, az MSZP 18, a Momentum 15, a Párbeszéd 7, az LMP pedig 5 választókörzetben reménykedhet.

Címkék: