Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Budapesti Big Band Találkozó és Fesztivál a TEMI-ben

Újbuda   |   2015, november 4 - 15:28
Nyomtatóbarát változatSend by email

Öt éve már, hogy Újbuda belekóstolhatott a big bandek hangzásvilágába, amikor 2011-ben a Fővárosi Művelődési Ház láthatta vendégül a Budapesti Big Band Fesztivált egy fantasztikus hangulatú estére. 2012 óta minden évben náluk vendégeskednek a műfaj jeles hazai és külföldi képviselői. Az új épületbe költözött FMH első rendezvényei között volt az első újbudai rendezésű fesztivál. Az idei rendezvény  november 7-8-án lesz.

A Budapesti Big Band Fesztivál idén 19 zenekart léptet színpadra két nap alatt az FHM-ban: négy országból érkeznek külföldi fellépők, idén először Finnországból és már hagyományosan Csehországból, Szlovéniából és Szlovákiából. Az előző esztendőkhöz hasonlóan a zsűri is nemzetközi lesz, a dszesszélet meghatározó alakjaival. – Fontos az ilyen színvonalú és volumenű produkciók ápolása, rendszeres megrendezése, amelyek a műfajjal most először találkozókat is rabul ejtik – mondta Szűcs Ferenc, a ház igazgatója. A fesztiválon a zene nemzetközi nyelvén tudatják a világgal, hogy a hangszerek virtuóz megszólaltatói képesek mindig újabb élményekkel elkápráztatni a közönséget. Mára társrendezőként és házigazdaként egyaránt az FMH jegyzi a találkozót, náluk készülhet a kerület színeit képviselő Eleven Big Band is, amelyet 2011-ben alapítottak neves zenészek Thomas Miklós fesztiváligazgatóval az élen, ahol Szalóky Béla mellett Fajszi Csanád a művészeti vezető. Az évek során számos külföldi zenekar is ellátogatott hozzánk, ennek is köszönhető, hogy mára a rendezvény a térség egyik legjelentősebb ilyen jellegű fesztiváljává nőtte ki magát. Az amatőr együttesek fellépései mellett nagy hangsúlyt fektetünk arra is, hogy a fesztivál programját profi együttesek és szólisták tegyék még színvonalasabbá. Igen nívos produkciók lesznek a gálakoncerteken, számos együttes készül neves szólistákkal – mondta el az igazgató.

A koncertek mellett hangszerbemutatókat is terveznek, és kedvezményes bérlet is kapható lesz az FMH és az Eleven Big Band közös big band sorozatára. A fesztivál védnöke Ksenija Škrilec szlovén nagykövetasszony, a rendezvényt idén az NKA is támogatta. A belépés ingyenes.