– A kötelező maszkviselés mellett korlátozó intézkedéseket is be kellett vezetni – mondta el Nagy Gábor igazgató. Az itt élők jelenleg nem tarthatnak rendezvényeket és korlátozottan fogadhatnak vendéget. Hogy ne rombolják jelentős mértékben a hallgatók magánéletét, a szemeszter elején mindenki bejelenthet egy személyt, akit fogadhat a szobájában, de szobabulikat, szintbulikat továbbra sem lehet tartani. Összhangban az országos intézkedésekkel, valamint az egyetem járványügyi protokolljával arra kérik a diákokat, hogy kerüljék a zárt tereket, például ne használják tömegesen a lifteket. Ezen túlmenően kialakítottak egy karanténszintet, ahová azokat helyezik el szükség esetén, akiken betegség jelei mutatkoznak. A külföldről érkező tanulóknak egy külön épületben kell letölteniük a kéthetes kötelező karantént.
– Nyáron nagyon szigorú feltételek mellett tartottak gólyatáborokat – számolt be Balhási Zalán, a hallgatói képviselet elnöke. A résztvevők számát 500 alá csökkentették, a tábor területére belépők testhőmérsékletét megmérték, a zárt térben tartott előadásokon kötelező volt a maszk. A programtervet úgy alakították ki, hogy a fizikai érintkezéseket minimalizálják, és a fertőtlenítésekre, tisztálkodásra is fokozottan ügyeltek.
– A Schönherz Qpa rendezvényt idén nem tartják meg – közölte Balhási Zalán. Az 1972 óta minden évben megrendezett egyhetes csapatépítő vetélkedő egyes részeit, mint például a mátrixot idén is láthatják majd az itt élők, és reménykednek abban, hogy kisebb rendezvényeket is meg tudnak tartani, ha a vírushelyzet enyhül, és azt a szabályok is lehetővé teszik.
Bár a hallgatóknak érzékeny veszteség a közösségi események elmaradása vagy visszafogása, a kollégium vezetői szerint a Schönherz lakói együttműködnek, tudják, mindenki felelős azért, hogy a vírus terjedését megakadályozzák. A „rakétában” abban bíznak, hogy a járvány esetleges második hullámát problémamentesen átvészelik.
D. B. S.
Első nap Balázs (19) egyetemi hallgató Ágoston (31) tanár Natália (46) háromgyerekes szülő Gábor (52) tanár Beáta (38) lelkész |