Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Decembertől igényelhetik a támogatott kamatozású hitelt a kétgyermekes családok

Újbuda   |   2018, november 23 - 14:04
Nyomtatóbarát változatSend by email

December 1-jétől a kétgyermekesek is igénybe vehetik a támogatott kamatozású 10 millió forintos hitelt - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Magyarországon a gyerekek többsége, 1 millió 140 ezer gyerek nevelkedik kétgyermekes családban, ezért indokolt a fokozott támogatása - mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Szerinte, ennek egyik módja az, hogy december 1-jétől a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) mellé 10 millió forint, támogatott kamatozású hitel felvételére lesznek jogosultak a kétgyermekesek. - A kormány garantálja, hogy a 25 éves futamidő alatt 3 százalék alatt tartják a kamatot - tette hozzá.

Megjegyezte: az elmúlt három évben a csok-ot igénybe vevők közel fele - több mint 43 ezer - kétgyermekes család volt, és bíznak abban , hogy ezzel a hitellel még több kétgyermekes családot segítenek hozzá a csok-hoz.
A kétgyermekeseket segítő másik támogatásként említette a családi adókedvezmény növelését, amely szavai szerint 2016-hoz képest jövőre már a duplájára, havi 40 ezer forintra emelkedik. Az államtitkár kiemelte: a családi adókedvezményt a várandósság 90. napjától igénybe lehet venni. Novák Katalin szólt arról is, hogy szinte az összes kétgyermekes család igénybe tudja venni a családi adókedvezmény nyújtotta lehetőségeket.
Az államtitkár a kétgyermekesek támogatásáról szólva kiemelte a "testvér-gyedet", vagyis, hogy ha gyorsan születnek a gyermekek egymás után, akkor is minden gyermek után megkapják a szülők a nekik járó családtámogatást. A kormány ezzel is támogatja a testvér vállalását - jegyezte meg.
Szólt arról is, hogy bevezették a gyermekek otthongondozási díját (gyod), amely jövő év januárjától lesz elérhető azoknak a szülőknek, akik tartósan beteg, illetve folyamatos gondozásra, ápolásra szoruló, önellátásra képtelen gyermekükről gondoskodnak. Mint mondta, amennyiben mindkét gyermek tartós ápolásra szorul, úgy nem egyszeres, hanem másfélszeres gyod-ra jogosultak a szülők.
A tartósan otthon ápolt gyermek mellé testvér vállalását azzal is segítik, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően január 1-jétől a tartósan beteg gyermek kistestvére után is minden családtámogatást párhuzamosan megkaphatnak a a szülők - tette hozzá.