Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Díjazták a kiemelkedő sportteljesítményeket

Újbuda   |   2019, november 13 - 16:31
Nyomtatóbarát változatSend by email

Kitüntették a diákolimpia legjobbjait, és átadták a Papp László Sportolói Ösztöndíjakat november 6-án, az önkormányzat dísztermében. Az intézményvezetők is ekkor vehették át az eredményességi támogatásról szóló szerződéseiket, emellett elismerésben részesült két pedagógus.

Először László Imre polgármester, majd Molnár Gyula országgyűlési képviselő köszöntötte a sportban kimagasló eredményeket elért diákokat és felkészítő tanáraikat. Ezután Bakai-Nagy Zita, sportért felelős alpolgármester adta át a kitüntetéseket a diákolimpia kimagasló tehetségeinek. Újbuda kiemelkedően sportos kerület – hangsúlyozta –, és rengeteg munka vár az önkormányzatra, hogy a már meglévő és jól működő programokat továbbvigye, felmérje az újabb igényeket, és azok mentén dolgozza ki a terveket.

Újbuda közel húsz éve kiemelt figyelemmel kíséri a pedagógusok testnevelésben és sportban végzett tevékenységét is. A kiváló pedagógiai munkájukért járó díjat László Imre adta át Tornyos Katalin és Zink Viktória testnevelő tanároknak.

Ugyancsak a november 6-i ünnepségen adták át a Papp László Sportolói Ösztöndíjakat. A XI. kerületi önkormányzat 2007-ben hirdette meg először ezt a pályázatot. Kezdetben tíz, majd tizenöt, idén pedig már húsz tehetséges sportoló diák részesült a támogatásban, melyet most Molnár Gyula mellett ifj. Papp László nyújtott át. Az ünnepségen részt vett Dr. Surányi Ilona, a Papp László Sportolói Ösztöndíj ötletadója is.