Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 5. vasárnap, Emese, Sarolta

Díszdiplomásokat és pályakezdőket köszöntöttek

Újbuda   |   2015, november 13 - 12:51
Nyomtatóbarát változatSend by email

Díszdiplomás orvosokat, gyógyszerészeket és pedagógusokat, valamint pályakezdő tanárokat, tanítókat, óvoda- és gyógypedagógusokat köszöntöttek november 11-én, a Kerület Napján a Danubius Hotel Flamenco dísztermében.

Simicskó István országgyűlési képviselő beszédében kiemelte, az emberi tevékenység legfontosabb mércéje nem lehet más, mint a közösségben végzett szerepvállalás. Azok, akik hivatásukat megélve komoly életutat tettek meg orvosként, gyógyszerészként vagy pedagógusként, áldozatos munkájukkal váltak a közösség hasznos tagjaivá.

Hoffmann Tamás polgármester arra hívta fel a figyelmet, hálásnak kell lennünk a díszdiplomások példaadásáért, hiszen olykor saját vagy közvetve gyermekeink életét helyezzük a kezükbe. Hangsúlyozta, nem mindegy az sem, kik nevelik fel azokat a fiatalokat, akik a jövő generációját alkotják.

Az ünnepi műsorban Pitti Katalin, Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő adott elő operarészleteket, akit Csányi Valéria, a Budai Művészház Alapítvány alapítója kísért zongorán. Ezt követően adták át a díszdiplomákat. Az arany díszdiplomások ötven, a gyémánt hatvan, a vas hatvanöt, a rubin oklevelesek hetven éve vehették át diplomájukat. Idén az orvosok közül huszonöten kaptak arany, hárman gyémánt díszdiplomát, a gyógyszerészek közül hatan arany, négyen gyémánt, egy fő pedig vas díszdiplomát. A pedagógusok tizenhárom arany, huszonhat gyémánt, négy vas és egy rubin oklevelet vettek át.

A kerület tizenhárom különböző óvodájában és iskolájában huszonhét új pedagógus kezdte meg idén a munkát, akiket emléklappal köszöntöttek.

H.L.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Átadták a Pro Urbe Újbuda és Pro Communitate Újbuda díjakat

Rangos kitüntetéssel ismerte el az önkormányzat a kerület fejlődéséért, az újbudaiak életkörülményeinek javításáért, szellemi és anyagi javainak gyarapításáért végzett több évtizedes munkát. Az elismeréseket a B32 Galéria és Kultúrtérben adták át július 2-án.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.