Fókusz a gyerekeken
Idén a járványügyi helyzet miatt több különálló, egymástól elszigetelt programmal készülnek a szervezők. A food truck gasztrofesztivál és a vásárok utcája mellett kerületi cégek és szervezetek is bemutatkoznak a rendezvényen, de a középpontban ezúttal is a gyerekek lesznek, számos ingyenes játék, ügyességi eszköz, arcfestés, meseprogram és ajándék fogadja őket. A legkisebbek a bébikuckó matatófalai között fedezhetik fel a világot, a nagyobbakat egyebek mellett buborékjátszóház, kézműves foglalkozás, hagyományőrző, ügyességi, logikai, mozgás- és képességfejlesztő nagyméretű fajátékok várják, amelyeket bárki bármikor kipróbálhat. A Logiscool sajátos programmal készül: a laptopokkal felszerelt sátor látogatói bekukkanthatnak a digitális jövőbe, az élményalapú oktatásban, lesz robotpálya, robotépítés, a résztvevők saját játékprogramot is írhatnak. A Szinkron Színház sátrában barátok, családtagok bújhatnak kedvenc szereplőik bőrébe, itt nemcsak kipróbálhatják, hogyan szólnak a mese- és filmjelenetek a saját hangjukon, de meg is örökíthetik azt az utókornak. A főszervező, a Média11 Kft. sátrában greenbox fotózás várja az érdeklődőket, akik a kiválasztott fotóhátérrel távoli földrészekre, címlapra vagy a mesék világába varázsolhatják magukat, az elkészült fotókat pedig haza is vihetik. Egész nap bátran látogathatók a pecsételő játékban részt vevő programok – akik ezeket végigjárják, akár nagy értékű ajándékokkal is távozhatnak.
Zöld üzenetek
A Zöld liget helyszínén a környezetvédelemhez kapcsolódó programelemek kapnak majd helyet, köztük olyanok is, amelyek a kisebbeknek is segítenek környezetünkhöz közelebb kerülni. Az állatsimogatóban bárány, kecske, sok nyúl, pávagalamb, csibe, kacsa, liba fogadja az érkezőket, sőt, egzotikus állatokat, így például óriáskígyót is találhatnak. A mézeskalács-tanya lakói – a két jó boszorkány – szeretettel várják vendégeiket. A tanya közelében olyan ügyességi játékokat próbálhatnak ki a kicsik, mint például a seprűskarika-dobáló, a varjúfészek vagy a boszitasziga. De nemcsak állatokkal, hanem növényekkel is találkozhatnak a ligetben, hiszen a vajákos asszony taligáját keresztül-kasul benőtték az indák, a mindenféle sárkányfüvek, varázsvirágok. Az érdeklődők kipróbálhatják illatfelismerő képességüket: kis zsákocskákba rejtett gyógynövényeket kell azonosítaniuk, megnevezni az illatokat, és akiknek ez sikerül, azok kis „angyalüzenetekkel” távozhatnak. Szintén a Zöld liget ad otthont Újbuda Klímastandjának, ahol szemléletformáló játékokkal, zöld totóval, ajándékokkal, áramtermelő biciklivel, asztali klímaenergia gyerekjátékokkal, valamint rengeteg hasznos és praktikus tippel fogadják a látogatókat.
Csak egészség legyen
A koronavírus-járvány hatásai miatt ezúttal nagyobb hangsúlyt kap az életmód. A Bakai-Nagy Zita alpolgármester által mentorált Egészségszigeten a prevenció köré épülnek a programok, a helyszínen lesz fizikai állapotfelmérés, testösszetétel-, vérnyomás-, vércukor- és koleszterinmérés. A Szent Kristóf Szakrendelővel, valamint az Újbudai Egészségfejlesztési Irodával közösen megvalósított szigeten dietetikai, pszichológiai, mentálhigiénés tanácsadással, valamint relaxációs, jóga és „testidő” mozgásprogrammal is készülnek. A Magyar Vöröskereszt ifjúsági önkéntesei biciklis, illetve háztartási baleset szimulációjával érkeznek ide, emellett arcfestést és jótékonysági akciót is szerveznek. Itt lehet leadni kinőtt, megunt vagy fölöslegessé vált tanszereket, amelyeket a szervezet a kerületi egyedülálló szülők számára juttat el. Az Egészségszigeten stabilizáló, nordic walking és fascia tréning, újraélesztési bemutató és bőrápolási tanácsadás közül válogathatnak az érdeklődők.
Sportos Újbuda
Az Őszköszöntő része lesz a Moccanj Újbuda! családi mozgásfesztivál, ahol tizenhárom sátorban összesen húszféle programot kínálnak. Olyan sportágak hívják a családokat, mint például a teke, a floorball, a darts, a falmászás, a szivacs célbalövő, a golyósportok, de lesz kapura lövés és kerékpáros ügyességi pálya is. A helyszínen mindenki kipróbálhatja a kerékpár-szimulátort és a futósebesség-mérést, emellett ergométeres gépekkel, fittségi felmérésekkel és életmód-tanácsadással is készülnek a szervezők. Akik inkább a csapatsportban hisznek, azok focivillámtornán, tollaslabdajátékban és ügyességi sportpróbákon vehetnek részt. A kicsiket gyermekjátszó, valamint népi játékok várják ezen a helyszínen is.
Rendőrautók és rollerek
Az Őszköszöntő fesztiválon birtokba vehetik a gyerekek a rendőrség, a közterület-felügyelet és a polgárőrség járőrautóit, remek fotók készülhetnek rendőrmotoron, vagy akár bokszkesztyűben, önvédelmet tanulva. Az iskolakezdés idején a közlekedés biztonsága is előtérbe kerül; a mini-KRESZ-pálya, a KRESZ-totó jó alkalom a játékos tanulásra. 112-es kvíz, drogprevenciós program, színezők és egyéb játékok is várják az idelátogatókat. A rollerkiállítást először itt láthatják az érdeklődők, az alternatív közlekedési eszközöket népszerűsítő fővárosi program, a Roller Bros Hungary jóvoltából – a rolleres felvonulás résztvevői a közbiztonsági sátornál érkeznek a városon keresztül Bikás parkba, a célállomáshoz.
A Rolling Day célja, hogy felhívja a figyelmet a közösség erejére, az egészséges életmódra, a rendszeres sportolásra, a környezettudatosságra, a fenntartható fejlődésre, a biztonságos közlekedésre és az alternatív közlekedési eszközökre. Az eseményt évek óta más-más helyszínen rendezik meg. Idén a rendőrség által biztosított rolleres felvonulást a Margit híd és a Bikás park között tartják meg, az Őszköszöntő fesztiválhoz csatlakozva. A Közbiztonsági szigeten a Rolling Day szervezője, Újvári Péter edukációs előadást tart az érdeklődőknek a biztonságosabb gurulás, haladás érdekében, többek között a guruló eszközök veszélyeiről, hátrányairól és előnyeiről. A rolleres felvonuláshoz bárki csatlakozhat. Időpont: 2021. szeptember 5. Indulás: 12.00 Margitsziget, Margit hídi bejáró, szökőkút. Érkezés: 13.00 XI. kerület, Bikás park. |