Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 7. szombat, Ambrus

Egy évszázados ház története

Újbuda   |   2019, november 13 - 10:31
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Szentimreváros benépesüléséről, első házainak megépüléséről, azok további sorsáról és a városrész fejlődéséről is szó volt a Szentimrevárosért Egyesület rendezvényén november 8-án.

Mikó György egész életében tengerjáró hajókat, hatalmas, vízen úszó darukat tervezett, a helytörténet azért kezdte érdekelni, mert rajong a házért, ahol kisgyermekkora óta él. Meggyőződése, hogy a Kende utca 12. mind építészetileg, mind környezetében különleges ékköve Újbudának. Mivel a Szentimrevárosért Egyesület közösségi háza éppen ebben a házban működik, sokan eljöttek meghallgatni a városrész benépesüléséről, első házainak megépüléséről és azok további sorsáról is beszámoló mérnököt.

A sok érdekességet felvonultató előadásban Mikó György arról is beszélt, hogy milyen volt itt az élet az elmúlt évtizedekben, és miként veszítette el a Kende utca 12., Kende utca 14. illetve Budafoki út 41/a és 41/b alkotta épületegyüttes különleges kertjét, belső tereit vagy akár liftjét a 20. század második felében zajló barbár munkálatok, közművesítések következtében.

D. B. S.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Felbocsátották a BME-n fejlesztett kisműholdat  

December 6-án helyi idő szerint 9:18-kor Új-Zélandról felbocsátották, majd sikeresen pályára állították a műegyetemi fejlesztésű SMOG-P és a magánfinanszírozású ATL-1 kisműholdakat.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.