Az öndefiníciója szerint „humoralista” művész a középiskolában szavalóversenyt nyert, majd harmadikos gimnazistaként Kaposvárra szökött, ahol öltöztetőként dolgozott, és kisebb szerepeket is kapott. 1958-ban vették fel a Színművészeti Akadémiára, ahonnan saját bevallása szerint tehetségtelensége miatt rúgták ki, utána bútoros lett az egri Gárdonyi Géza Színházban, és ott is játszott. Volt osztályfőnöke, Szinetár Miklós 1960-ban szerződtette a Petőfi Színházba, 1963-tól a Thália Színházban volt öltöztető és segédszínész. Első önálló előadóestje 1965-ben volt az Egyetemi Színpadon, majd hamarosan fellépett a Vidám, valamint a Mikroszkóp Színpadon is. Számos kitüntetés és elismerés birtokosa – ilyen az említetteken felül a Karinthy-gyűrű, a Prima Díj vagy a Budapestért Díj –, 2014-ben megkapta a Nemzet Művésze címet.
– Nagyon megtisztelő a díszpolgári cím – mondta Sándor György lapunknak. – Hosszú agyonhallgatás után olyan díjesőt kaptam az utóbbi időben, hogy most jól el vagyok látva. Aktívan dolgozom, Örömkönny(v)eim címmel készülök új estemmel a Rózsavölgyi Szalonba. Számomra a legfontosabb emlékek a kerületben Karinthy Frigyes, a Hadik, a Gross Arnold kávézó. Gross Arnold első kiállítását én nyitottam meg, még rólam is felskiccelt egy portrét. Vagy ott van a Fadrusz utca, ahol apámnak volt zöldségboltja… nem tudok öt lépést sem tenni, mindenhol emlékekbe, történetekbe ütközöm. Amíg élek, nem bocsátom meg magamnak, hogy nem mentem el Karinthy temetésére, pedig már öt hónapos voltam. Nagyon jóban vagyok a „kis Karinthyval”, aki a 75. születésnapomra ezt írta: „A humorát, a bölcsességét, a filozófiáját sokan karinthystának mondják, azt hiszem, Frici is egyetértene velük, velem, meg vele, Sándor Gyurival. De nem állítok szobrot neki, majd bolond leszek, még nem szobor, ő itt él közöttünk” – mesélte az előadóművész.
Fotó: Kovács Bence
K. G.
