Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Egyasszony – monodráma a B32-ben

Újbuda   |   2015, október 24 - 13:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

„Forszírozott, rohamos szülés során mentálisan sérült csecsemő.” Péterfy-Novák Éva majd minden orvostól ezt a diagnózist kapta, akinek megmutatta egyre súlyosabb állapotba kerülő kislányát, a pár hónapos Zsuzsit. A kislány hét évvel élte túl a diagnózist, édesanyja pedig harminc évvel a történtek után döntött úgy, hogy blogbejegyzésekben megírja közös éveiket. A megrázó őszinteségű blogból könyv született, a könyvből pedig színházi előadás...

Az Egyasszony igaz történet az élet fájdalmas titkairól, amelyekről nem szokás beszélni. Tragikus és egyben felemelő példázat, melynek különlegessége, hogy bár a rettenetet beszéli el, mégis rendíthetetlen életöröm sugárzik belőle. Éva történetéből monodráma készült, amelyet Füge és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében november 4-én Újbudán, a B32 Galéria és Színházteremben is bemutatnak.

A szerző története afféle terápiás blogírásként kezdődött a Zsuzsák történetével. Az első fejezet megírása után - ami még a blogon íródott -, Éva egyhónapos szünetet tartott. „Sokat tépelődtem rajta, hogy folytassam vagy ne. Tudtam, hogy nem fogom félig csinálni, és ha megírom Zsuzsi történetét, abból nem hagyhatom ki a fontos szereplőket. Amikor elhatároztam, hogy folytatom, annak a felelősségével tettem, hogy lehet, hogy megbántok másokat. Számomra őszintén fontosabb az, hogy mások okulhassanak, hogy merjek erről beszélni, mint hogy valaki megbántódik.” Így végül Kádár doktor – aki gyorsító szerekkel siettette a szülést, és ezzel ítélte halálra a kis Zsuzsit –, és volt férje erőszakossága nem vádlón, hanem tárgyilagos őszinteséggel jelennek meg a történetben. A könyv megjelenése után nagyon sok levelet, szüléstörténetet kapott olvasóktól. Bízik benne, hogy tud segíteni azzal, hogy elmondta a történetét. Ugyanakkor úgy gondolja, hogy segíteni csak annak lehet, akinek eljött az ideje, hogy változtasson.

"Két zsenivel könnyű dolgom van, Paczolay Béla rendező és Tenki Réka színésznő is hihetetlenül érzékenyek és csodálatosak” – mondta a fotóspróba után a történet írója és főszereplője, Péterfy-Novák Éva. A szerző nem vett részt a próbafolyamatban, a szerepre való felkészülés részeként azonban az őt megformáló Tenki Rékával együtt meglátogatták az egri csecsemőotthont, ahol Zsuzsi rövid életének utolsó időszakát töltötte. „Az első próbán meglepődtem, mennyire magamat látom Réka előadásában. Most inkább azt látom, hogy megvan neki ez az Éva, aki szerinte ez az Éva, aki nem minden pillanatban olyan, mint én, de fantasztikus!”

„Magyarországon szerintem én vagyok az egyetlen rendező, aki szülészeten dolgozott” – folytatja a rendező, Paczolay Béla. A katonaságnál ugyanis a szülészeti osztály kórtermeit mostam fel, ezért erős kép él bennem arról, amikor a nővérekkel kávézgatunk szalad az idő-felkiáltással.” A szerzővel régóta ismerik egymást: „A Zsuzsák története eredetileg egy blog volt, ezt én olvastam, már akkor is egy megkapó, felkavaró írás volt. Amikor megjelent a könyv, felvetődött az ötlet, hogy színdarabot csináljunk belőle. Ez egy érzelmileg rettenetesen felkavaró történet. Végig azt mondtam Rékának, hogy nekünk az a feladatunk, hogy egyszerűen föleddzzük magunkat annyira, hogy végig tudjuk mondani ezt a darabot úgy, hogy ne legyen sajnálat benne, és ne ő sírja el magát, ha éppen ott tart. Nagyon komoly próbafolyamat volt, gyakorlatilag tízpercenként kitolva jutottunk el a végéig.

Nekünk az a legfontosabb, hogy kiderüljön mindenki számára a darab végére, hogy az élet szeretete, a valaminek az akarása mennyi pluszt ad az életben, hogy igenis végig lehet csinálni a dolgokat, ha van az emberben egy kérlelhetetlen elhatározás, hogy ő azt el akarja érni. Évánál ez a boldogságkeresés. Az ügy fontossága miatt szeretnénk, ha minél több helyre el tudjna jutni!”

Péterfy-Novák Éva: EgyAsszony

November 4. szerda 19.00

A FÜGE és az Orlai Produkció színházi előadása

Előadja: Tenki Réka

Rendező: Paczolay Béla

KV