Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Egyre kevesebben kérnek influenza oltást

Újbuda   |   2016, január 14 - 15:03
Nyomtatóbarát változatSend by email

Most sem késő még felkészülni az influenzára, bár a betegség ellen védő oltást továbbra is kevesen kérik. Az Országos Epidemiológiai Központ tájákoztatása szerint a vírus még nem jelent meg az országban. 

Évek óta jelentősen csökken Európa-szerte azok száma, akik beoltatják magukat influenza ellen, Magyarországon tavaly kevesebb mint 800 ezer ember kérte a védőoltást, míg korábban egymilliónál is több vakcina fogyott - mondta az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) járványügyi osztályának epidemiológus főorvosa az M1-en.

Molnár Zsuzsanna kiemelte, még most sem késő kérni az oltást, a vírus ugyanis még nem jelent meg az országban. Az év első hetében ugyan 7400-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ám a betegséget nem mutatták ki még senkinél - közölte, hozzátéve, a vírus északról már közelít.
A főorvos a megelőzés tekintetében az időjárásnak megfelelő öltözködésre hívta fel a figyelmet, a vírus ugyanis egy megfázás következtében legyengült szervezetet könnyebben fertőz meg.
Felidézte, tavaly nagy járvány volt Magyarországon, és a betegség már január közepén, az átlagosnál néhány héttel korábban megjelent az országban.

MTI/Újbuda