Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Egyre több helyen kell fizetni a parkolásért

Újbuda   |   2017, január 10 - 12:30Nyomtatóbarát változatSend by email

Idén is több területet vonnak be a fizetős zónába Budapesten: parkolójegy-kiadók érkeznek Zuglóba, Angyalföldre és vélhetően a XI. kerület több részéből is kiszorulnak majd a nem helyi lakosok - írja a Napi.hu.

A fizetős övezetek területének növekedése 2017-ben sem áll le Budapesten. A folyamat önmagát gerjeszti, hiszen ha valahonnan kiszorulnak az autósok, akkor megkeresik a legközelebbi még ingyenes zónákat, amelyet p+r parkolónak használhatnak napközben. Ez érhető módon sérti a helyi lakosok érdekét, akik panaszt tesznek az önkormányzatnál, ahol pedig megteszik a szükséges lépéseket. A helyi döntéshozók egyébként rendszerint a helyi igényekkel magyarázzák a zónák kiterjesztését, arról kevesebb szó esik, hogy a fizető parkolás igen jövedelmező üzlet tud lenni. Budapest parkolási térképét nézve Zugló városligeti, istvánmezei része, illetve a XI. kerület Szentimreváros és Gellért-hegy következik, de a külső zónák, így például Őrmező sem fogják megúszni az automaták felszerelését. Bár Újbuda még nem írt ki az érintett területekre közbeszerzést parkolóautomatákra, a XI. kerületben is érik az M4 metró indulásának hatását a lakók, nőtt a terheltség. A kerületi tapasztalatok szerint a legnagyobb probléma az őrmezei területen, az M4-es metró végállomásánál mutatkozik, nem is a belvároshoz közelebb eső zónákban. A kerület több javaslatot tett a Fővárosi Közgyűlésnek a fizető övezetek bővítésére. Újbuda bízik abban, hogy a közgyűlés rábólint majd a tervekre és még több helyen kell majd fizetni a parkolásért.

Közben pedig alig van p+r célú parkoló a városban. A BKK honlapján elérhető adatok szerint jelenleg Budapesten 2727 férőhelyes p+r-kapacitás áll az autósok rendelkezésére. Ebben a vasútállomások mellett található parkolók is benne vannak. A parkolók vagy ingyenesen vagy jelképes díjért, például napi egy vonaljegy áráért (350 forint) vehetők igénybe. A legnagyobb kapacitású parkoló pont az őrmezei a maga 485 darabos befogadóképességével. A kerületnek nem is titkolt célja, hogy az autósok inkább ezt a parkolót vegyék igénybe, ne pedig a lakóházak melletti területeket.