Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Együtt a gyermekotthonért

Újbuda   |   2017, június 12 - 10:31
Nyomtatóbarát változatSend by email

A gyerekek tehetnek legkevésbé nehéz sorsukról és megérdemlik a segítséget: Hussini Henrietta, a Rotana Cafe vezetője ezért gyűjtést szervez a Kossuth Lajos Gyermekotthonnak. A Fadrusz utcából nyíló kávézóba június 16-án egész nap lehet adományokat vinni, valamint az aznapi bevétel fele is a gyerekeket segíti majd.

A Rotana Cafe közel tíz esztendeje működik a kerület szívében. A szír családfő évtizedekkel ezelőtt költözött hazánkba, és magyar feleségével azért üzemeltették a kávézót, hogy itthon is megismertessék a közel-keleti kultúra szépségeit. Fél éve lányuk, Henrietta vette át a vendéglátóhely vezetését, aki fiatalos csapatot gyűjtött maga köré, és rengeteg újítást tervez.

Újbudán nőtt fel, szívügye a kerület, ezért szervez először helyi intézménynek adománygyűjtést. A jövőben több jótékonysági estet szeretne tartani más intézményeknek is.

Június 16-án bárki vihet ajándékokat, adományokat a Rotana Cafeba. Egész nap vízipipa-bemutatással, este pedig orientális táncbemutatóval várják a vendégeket. A bevétel felét szintén a Kossuth Lajos Gyermekotthonnak ajánlják fel. Ebből a hétköznapi örömökhöz, vagy éppen a szükségletek előteremtéséhez járulnak hozzá, például sporteszközök vásárlásával, pizzautalványokkal vagy kalandparki belépővel. Azt is tervezik, hogy az otthon lakói ellátogatnak a kávézóba.

Az adománygyűjtő nap szervezésében a Rotana Cafe egész csapata aktívan részt vett. Minden vendéget sok szeretettel várnak június 16-án.

H. S.