Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
március 1. hétfő, Albin

Élet a vicusban, avagy... – Rómaiak Albertfalván

Újbuda   |   2021, február 12 - 09:10
Nyomtatóbarát változatSend by email

Talán nincs olyan ember, akit ne szippantott volna be legalább egyszer a római kor világa. A nagy lakomák, az ünnepek, templomok, a légiósok képei már-már meseszerűnek tűnnek innen, a jelenből. A római kori kultúra egykor a mai Újbuda területén is virágzott: bár a korszakról a legtöbb budapestinek Aquincum jut eszébe, Albertfalván is működött egy segédcsapattábor.

A mai Budapest budai oldala egykor Pannonia provincia része volt. A Dunától nyugatra fekvő területet több szakaszban hódította meg a Római Birodalom, a folyó vonaláig Augustus császár uralkodása alatt jutottak. A Caesar halálát követő polgárháború után Augustus a birodalom békéjének helyreállítását hangsúlyozta, míg a közvélemény inkább a hódítások felelevenítését várta tőle. A reális lehetőségeket számba véve, a császár köztes megoldást választott: a határokat természetes védvonalakig igyekezett kitolni, ezek összességét nevezték limesnek. E törekvés nyomán szállták meg az i. sz. 1. század elején és csatolták a birodalomhoz Pannonia provinciát, amely nagyjából a mai Dunántúl területét fedte le (déli határa a Száván túlra nyúlt). A Duna mentén erősségeket, megfigyelő pontokat, illetve katonai táborokat építettek, a légiókat, segédcsapatokat pedig hamar követték a civilek. A veterán harcosok is sokszor itt telepedtek le.

A provinciában több katonai tábort, illetve védett települést (latinul vicus) hoztak létre a rómaiak, ezek egyike volt a 70 körül megépített albertfalvai segédcsapattábor, ahol utoljára 2008-ban Beszédes József, korábban Nagy Tibor vezetésével folytak régészeti feltárások. Maga a tábor a mai Savoya Parktól északkeletre, a Mezőkövesd utca, a Hunyadi János út és a Duna által közrefogott területen feküdt. Először egy 166×190 méter kiterjedésű, kettős védő-árokkal határolt, palánkszerkezetű erőd volt, amelyet a ’90-es évek elején égettek föl a Dunától keletre élő szarmaták. A tábort helyreállították, majd a 2. század derekán egy nagyobb kiterjedésű kőerődöt építettek ott: mérete 186×210 méter volt, és szintén két árok határolta. Ennek a kőtábornak a főbb építményeit (parancsnoki épület, principia, táborkapuk) tárta fel Nagy Tibor korábbi ásatásai során. A markomann háborúk alatt megrongálódott erődöt még újjáépítették a 2. század vége felé, de a 259–260-ban bekövetkezett szarmata betörést követően már nem történt helyreállítás, a tábor katonai funkciója megszűnt.

Az északi táborkapu újbóli feltárása során bizonyítást nyert, hogy a kaputornyok egyidőben létesültek az erődfallal. A keleti kaputorony jobb állapotban maradt meg; megfigyelhető a toronybelső öntött padlójú járószintje és a torony falának kváderkövekből rakott felmenő része is. A feltárás során az újdonság erejével hatott, hogy a kőtábornál a várt két védőárok helyett négy került elő, tehát a korábbiakkal ellentétben nem négy, hanem összesen hat védőárok volt az albertfalvai tábornál. Ebből kettő bizonyosan a palánkos periódushoz, négy pedig a kőtáborhoz tartozott. Jelentősebb leletanyag csak a kőtábor belső árkából került a felszínre; a keltezési szempontból fontos, az i. sz. 3. század elejéről való rheinzaberni sigillatatöredékeken kívül az erődfal tetejéről leomlott pártakövek és nagyobb kőgolyók érdemelnek említést.

Ugyancsak új adat a korábbihoz képest, hogy a kőperióduson belül két, időben egymást követő erődfal mutatható ki. A korábbi, a 2. század derekán emelt erődfalat valamilyen okból alapjáig kiszedték, és ettől 1,2 méterrel kijjebb, részben a palánktábor külső árkának a szélére húztak fel egy új kőfalat, amely az erőd pusztulásáig fennállt. A feltárás során viszonylag szerény leletanyag került elő, közülük a palánktábor külső árkának betöltésében talált, plasztikus fejjel ellátott, ezüstözött bronz lószerszámveret érdemel kiemelt figyelmet. Ez a kis lelet egyben azt is megerősíti, hogy a korai palánktáborban lovascsapat vagy legalábbis lovassággal is rendelkező egység állomásozott – olvasható Beszédes József Az albertfalvi római tábor és település kutatásának eredményei Nagy Tibor tevékenysége után című publikációjában, amely a Budapest régiségei XLIV/2011 kiadványban jelent meg.

Élet a vicusban

Az albertfalvai római katonai tábor és település romjait 1940-ben találták meg. Bár a több évtizedig tartó ásatások során számos lelet került elő, feltehetően még rengeteg titkot rejt a terület. Mindenesetre a meglévő ismeretek alapján is lehet következtetni az egykor itt állomásozó katonák és családjaik mindennapjaira. Erről kérdeztük Beszédes József ásatásvezető égészt.

Azt mindenki tudja, hogy a mai Budapest térségében Aquincum volt a római csapatok fő bázisa. Ahhoz viszonyítva mennyire volt nagy az albertfalvai tábor?

Aquincummal összevetve jelentősek voltak a különbségek. Míg Albertfalva segédcsapattábor volt néhány száz fős lovas katonasággal, addig Aquincumban légiótábor állt, 6000 fős nehézgyalogsággal. Az albertfalvai tábor mellett kialakult településen, a vicusban nagyjából kétezren élhettek, Aquincumot fénykorában 15–20 ezren lakhatták. Utóbbi ráadásul kiegészült egy további településrésszel, a polgárvárossal, ami a légiótábortól és a mellette kialakult katonavárostól északra helyezkedett el.

A katonákon kívül kik éltek az albertfalvai vicusban?

A katonaságot mindig követték a „civilek”: iparosok, kereskedők, új életlehetőséget keresők és természetesen a katonák családjai. A harcosok sokszor veteránként itt kaptak földet, letelepedtek. Az ásatások során találtunk oltárokat, malomkövet, kovácsműhelyben használatos szerszámokat, saját készítésű és import edényeket, üvegpoharat, női hajtűt, ékszereket, övcsatokat, illetve a kor viseletére jellemző fibulát is. Ez egy olyan ruhakapocs, amellyel általában a köpenyt vagy más felsőruhát tűzték össze a vállon.

Közel kétszáz esztendeig maradt fenn a tábor. Változott ez idő alatt bármi is az ott lakók életében?

Eleinte félig földbe mélyített, náddal és fával fedett kunyhókban éltek, amelyek többször leégtek, így a 2. században már biztonságosabb, erősebb kőházakat húztak fel. A katonai tábor maga is több átépítésen ment keresztül, ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a korai, fakonstrukciós tábort a 2. században kőtábor váltotta föl. A kő katonai tábor nagyobb védelmet jelentett a túlparti szarmaták támadásaival szemben is. Érdekesség még, hogy bár bizonyos értelemben sok energiát fektettek a korszerű élettér kialakításába, a vízellátást nem vezetéken keresztül oldották meg, hanem kutakkal.

Mennyire lehetett ezekből az adatokból, leletekből teljes, átfogó korrajzot felállítani?

Bizonyos területeken még elég hiányosak az információink. Nem tudjuk például, hogy hogyan nevezték a tábort. Ennek elsősorban az az oka, hogy csupán az i. sz. 3. század végétől maradtak fent olyan ókori írott források, térképek, amelyek a limes menti táborhelyeket felsorolják, és ekkor az albertfalvai tábor már nem létezett. Abban viszont még bízhatunk, hogy későbbi feltárásokon előkerül olyan építési felirat vagy oltárkő, amely az albertfalvai tábor és településének római nevét megörökítette. Érdekesség, hogy az ásatások során csak szórványosan találtunk egy-egy sírt, ami azt jelenti, hogy a nagyobb temetők a mai napig nincsenek feltárva. Ismerve a római kori szokásokat, feltehetően a limesút mellett van ilyen a közelben, a Duna-parton. Ám ennek a felfedezésére még várnunk kell.

Van rá esély, hogy megtalálják?

Van. Bár fontosabb kérdés az, hogy mikor. Albertfalva és környéke valószínűleg még rengeteg kincset tartogat a jövőnek, ám ezek megtalálása elsősorban a szerencsén és a befektetői szándékon múlik. Régészeti felfedezések általában egy-egy nagyobb beruházáshoz kapcsolódnak, amikor egy területet előkészítenek az építkezéshez, és megkezdődnek a talajmunkálatok. A Hunyadi János út környéke az elmúlt évtizedekben elsősorban iparterület volt, egy esetleges arculati váltás, tulajdonoscsere vagy rehabilitáció során további leletek is előkerülhetnek a múltból.

Temetkezési szokások a római korban

A római megszállás a helyi lakosság számára az élet szinte minden területén a római szokások, illetve kultúra fokozatos átvételét jelentette.
Ez a temetkezésen és a halottkultuszon is nyomot hagyott. A hódítók által behozott új rituálék mellett hosszabb ideig éltek még a helyi hagyományok is. Az 1–2. század folyamán Pannoniában is a hamvasztásos temetkezést dominált. A hamvasztás az esetek többségében közös égetőhelyen történt, a máglyán elégetett test hamvait urnába vagy kő-, illetve faládába helyezték, vagy pedig egyszerűen beleszórták a sírgödörbe, amelyet sztélével, azaz sírkővel jelöltek meg.
A 2–3. század fordulóján jelentős rítusváltás következett be birodalomszerte, így Pannoniában is. A hamvasztás helyett lassan általánossá vált, a 4. századra csaknem kizárólagos lett a hantolásos temetkezés. A rítusváltás okának a birodalomban bekövetkezett politikai-gazdasági változás mellett a feltámadást hirdető vallások elterjedését tartja a kutatás. A díszes kiképzésű, reliefes, többnyire feliratos szarkofágok eleinte a felszínen álltak, később a terjedő sírrablások miatt földbe süllyesztették őket.
(Forrás: romaikor.hu)

A légió

A légió a Római Birodalom hadseregének legnagyobb szervezeti egysége volt, eredetileg 4000–5000-es létszámmal, később pedig több mint 6000 katonával. Nagy részét a mindenki által jól ismert nehézgyalogság tette ki, kiegészítve néhány száz fős lovas, íjász- és más segítő alakulatokkal. Augustus császár idejében két, Pannónia alsó és felső részre osztása után pedig általában négy légió állomásozott a Duna mentén: Brigetióban (a mai Komárom) három, Aquincumban egy. Egyes források szerint volt olyan időszak, amikor a pannóniai légiók száma hétre is nőtt. Ezeknek a légióknak a határ védelme mellett a késő császárkorban nagy szerepük volt császárválasztásokban is, például a 2. század végén, Septimius Severus esetében.

A limes

A limes a Római Birodalom védelmét szolgáló, a császárkorban létesített szárazföldi határvonal volt, ezt a kifejezést alkalmazták a Duna menti ripára, azaz a folyam melletti erődök és táborok láncolatára is. Mindkettőt egy út (védő) szakaszhoz kapcsolódó sáncok, árkok, őrtornyok, erődök alkották. Az egyik leghíresebb példa a mai Észak-Angliában 128 kilométeren át húzódó Hadrianus fala, amely a Limes Britannicus részét képezte. Aquincum és a hat kiegészítő tábor rendszere – köztük volt az albertfalvai is – a Limes Pannonicus egyik központi erőssége volt. A limes leglátványosabb elemeiből, az őrtornyokból kevés maradt fenn, restaurált formában főleg a mai Németországban, a Limes Germanicus mentén találkozhatunk velük.



K. A.

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Megújul a Dzsungel játszótér  

A mai naptól, március 1-től a tervek szerint júniusig komplex felújítás miatt átmenetileg zárva van a Dzsungel játszótér.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.