A Sanofi szerdai közleményében azt írta, a hiány annak ellenére lépett fel, hogy az előző évi keresletnél húsz százalékkal több vakcinát biztosítottak az idei szezonra.
Piaci információk szerint a három komponensű vakcina még elérhető azok számára, akik a járvány előtti utolsó pillanatban még be szeretnék oltatni magukat.
Magyarországon az influenza ellen beoltottak aránya nemzetközi összehasonlításban rendkívül alacsony, mindössze 6-7 százalék, ami töredéke a Németországra vagy az Egyesült Államokra jellemző 40 százalék feletti, de az oroszországi 30 százalékos aránynak is. Mint írták, az oltás iránti igény az évtizedes csökkenés, majd több éves stagnálás után immár második éve növekszik, és az idei érdeklődésben szerepet játszhatnak a tavalyi súlyos járvány keltette aggodalmak, ahogy az is, hogy egyre többen ismerik fel: az influenza elleni védekezés legjobb módszere a megelőzés, tehát az oltás beadása.
Ellentétben a múlt évvel, amikor a B vírustörzs okozta a legtöbb súlyos megbetegedést, a Magyarországon végzett laboratóriumi vizsgálat eredményei alapján idén az A vírustörzs okoz megbetegedést. Ezt erősítik az eddigi európai adatok is, ahol a minták 98 százaléka ehhez a törzshöz köthető. A két leggyakoribb A törzset a három és négykomponensű oltások is tartalmazzák, így - bár a járvány ezen szakaszában ez még csak valószínűsíthető - bármely vakcina megfelelő védelmet nyújthat a következő hetekben, hónapokban várható járvánnyal szemben – írták.
MTI