A Magyar Nyelvért Emlékdíjat 2012-ben alapította Sass Szilárd kezdeményezésére Újbuda Önkormányzata a határon túli testvértelepülések - az erdélyi Marosvásárhely és Kézdiszentlélek, a kárpátaljai Bene, a felvidéki Nádszeg és a délvidéki Ada - iskolái számára. A díjat minden évben a települések egy vagy két olyan végzős diákja kaphatja, aki általános iskolásként kimagasló eredményt ért el a magyar nyelv művelésében és tanulmányait középiskolában folytatja. A díj összege településenként százezer forint, amit az adott iskola tantestülete ítél oda magyartanárok javaslatára. Az emlékdíjakat minden évben a tanévzáró ünnepségen adják át Újbuda Önkormányzatának képviselői.
Az emlékdíj elnevezése különbözik a testvértelepüléseken: Adán Szarvas Gábort, a magyar nyelvművelés megteremtőjét választották névadónak.
Sass Szilárd feladatának tekinti az emlékdíjcsalád elterjesztését és népszerűsítését, aminek mottója egy Benedek Elek idézet, miszerint „az állam nyelvét meg kell tanulni és édesanyátok nyelvét nem szabad elfelejteni.”