Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Érettségi: magyar írásbelivel kezdődött a hét

Újbuda   |   2019, május 6 - 13:33
Nyomtatóbarát változatSend by email

Hétfőn magyar nyelv és irodalomból adtak számot tudásukról az érettségizők emelt és középszinten.

Magyar nyelv és irodalomból középszinten 1150 helyszínen 70 412, emelt szinten 49 helyszínen 1 608 vizsgázó tett érettségit hétfőn. A magyar nyelv és irodalom vizsgatárgy középszintű írásbelije 240 percig tartott. A vizsgázóknak két feladatlapot kellett megoldaniuk, az elsőre 90, a másodikra 150 perc álltrendelkezésre.
Az I. feladatlap egy szövegértési és egy szövegalkotási feladatot tartalmaz. A vizsgázók a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatták be a feladatok megoldására. A szövegértési feladatsor bázisszövege egy, esetleg két (egymással összefüggő) ismeretterjesztő szövegből, publicisztikai műből vagy ezek részletéből állt. A szövegalkotási feladat lehetett érvelés vagy gyakorlati szövegműfaj alkotása, amelynek elvárt terjedelme 120-200 szó. A vizsgadolgozatokat 90 perc elteltével a felügyelő tanár összegyűjtötte, és ezután oszthatta ki a II. feladatlapot, amely egy műértelmező szöveg alkotását várta el a vizsgázóktól: ez - a diákok választása szerint - lehetwtt egy mű adott szempontú értelmezése vagy két mű adott szempontú összehasonlító értelmezése. A választott feladat megoldásának elvárt terjedelme 400-800 szó.
A magyar nyelv és irodalom emelt szintű írásbeli vizsgája szintén 240 perces volt. A vizsga szövegértési és nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból, valamint két különböző szövegalkotási feladatból állt. A diákok egyetlen feladatlapot kaptak, a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatták be.
A szövegértési és nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsor egy alkotáshoz (irodalmi vagy nyelvi témájú értekező prózához, esszéhez vagy annak részletéhez, lírai műhöz, szépprózai alkotáshoz vagy annak részletéhez, egy drámához vagy annak részletéhez) kapcsolódott. A feladatsor szövegértést, nyelvi ismereteket és irodalmi műveltséget vizsgáló kérdéseket egyaránt tartalmazott.
A két szövegalkotási feladat két különböző témáról szóló, adott szempontú és műfajú önálló szöveg alkotását írja elő. A műértelmező szöveg elvárt terjedelme 400-800 szó, a reflektáló szövegé 150-450 szó.
A közép- és emelt szintű írásbeli feladatok megoldásakor is használható volt helyesírási szótár, ebből vizsgatermenként legalább négy példányt a vizsgát szervező intézmény biztosított.
A tartalomra elérhető 90 pont mellett a helyesírásra és az írásképre további 8+2 pont szerezhető mindkét szinten.
Magyar mint idegen nyelvből középszinten 59 helyszínen 136 vizsgázó érettségizett. Az élő idegen nyelvi írásbeli érettségi vizsgák szerkezete minden idegen nyelv esetében azonos. Középszinten az írásbeli vizsga időtartama 180 perc. Az első feladatlap (olvasott szöveg értése) kitöltésére 60, a másodikéra (nyelvhelyesség) 30 perc állt rendelkezésre, 15 perces szünet után hallott szöveg értésére vonatkozó feladatlapot kellett megoldani 30 percben, majd 60 perc állt rendelkezésre az íráskészséget vizsgáló feladatsorra. Az íráskészséget vizsgáló feladatok megoldásához nyomtatott szótárt lehett használin, amelyről a vizsgázónak kellett gondoskodnia (a többi feladatsornál semmilyen segédeszköz nem volt használható).

Foto: MTI