Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Évadnyitás a Szkénében

Újbuda   |   2021, szeptember 8 - 10:41
Nyomtatóbarát változatSend by email

Irodalmi minifesztivállal és egy budapesti premierrel kezdi az új évadot a Szkéné Színház. Az I. SzkéNézőpont Irodalmi Fesztivál a kortárs irodalom és színház találkozója, Misima Jukio Az égő ház című előadása pedig a Szkéné Színház, a Forte Társulat és a Szentendrei Teátrum közös bemutatója.

A Szkéné ifjúsági és közösségi műhelye, a Rakpart3 tagjai az idei évadban a hatalmi struktúrák témakörét vizsgálták. A színház és a kortárs irodalom ebben a tematikában izgalmas találkozási lehetőséget kínál idősebb alkotók és pályájuk elején járó írók, költők, színházi emberek számára, mint például Háy János, Tasnádi István, Závada Péter vagy Bencsik Orsolya. A fesztivált szeptember 4–6. között rendezték meg.
Szintén az ősz első hónapjában kerül színre a Misima Jukio műveiből készült produkció, Az égő ház, amely a Szkéné, a Forte Társulat és a Szentendrei Teátrum közös budapesti bemutatója (Szentendrén augusztus végén már láthatta a művet a lelkes nagyérdemű). Az előadást Jukio négy egyfelvonásosából állították össze. Az elcserélt legyezők, A világítótorony, Ízletes méreg és Az égő ház mindegyike tanúbizonyságot tesz arról, hogy nem véletlenül tartották a 20. századi japán írót a zaklatott lelkek mesterének. A történetek rámutatnak, hogy az emberi természet legmélyén kontinenstől, kultúrától és korszaktól függetlenül ugyanazok a szenvedélyek, illetve sérülések rejtőznek.
Horváth Csaba rendező most nem csupán állandó alkotótársaival dolgozik újra együtt, Földeáki Nóra, Widder Kristóf, Horkay Barnabás, Pallag Márton és Fehér László összeszokott csapatához ugyanis Nagy Katica is csatlakozik. Az egyedi formanyelvű produkció jelmezeiért ezúttal is Benedek Mari felel. Az előadást a szentendrei bemutató után a Szkénében szeptember 10-én és 11-én láthatja először a fővárosi közönség.

T. E.