Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 18. csütörtök, Frigyes

Faültetés a Bükköny utcában

Újbuda   |   2019, június 19 - 13:39
Nyomtatóbarát változatSend by email

Tíz amerikai hársfát ültettek el a Bükköny utcában és az ott található játszótéren. Az akcióban Hoffmann Tamás polgármester is részt vett.

A környék az utóbbi időben több fát vesztett, fapusztulás is történt a Bükköny utcában, ezen szeretne az önkormányzat segíteni. A játszótéren pedig árnyékot ad majd a most ültetett tíz amerikai hársfa.
– Az elmúlt évek zöldítési akciója idén a Sáfrány utcában folytatódott, az út szélén lévő zöldsávok újralétesítésével. Amikor a forgalmas útvonal járdáit építették, sok fát kivágtak, a helyüket lebetonozták. Újbuda most ezen kíván segíteni, hamarosan ide is facsemeték kerülnek majd – mondta el Hoffmann Tamás polgármester.
– Újbuda Önkormányzata a fővárossal összefogva egy év alatt 1111 új fát ültetett a XI. kerületben, köztük olyan zsúfolt helyeken, mint a Budafoki út. A zöldítési program idén is tart – közölte a polgármester. Arra is figyelnek, hogy milyen fajta a legmegfelelőbb az adott helyre, és felmérik azokat a helyszíneket is, ahol évtizedekkel ezelőtt fák voltak, de az út- és járdaépítések során kivágták őket. A későbbiekben ezeket a szakaszokat fogják újra fákkal beültetni.
(D. B. S.)

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Orgonák éjszakája a 4-es metróban  

A 4-es metró megállói nem csak építészeti szempontból kiemelkedőek, de kultúraközvetítő szerepük is tagadhatatlan, hiszen átadásuk óta számtalan zenei és irodalmi rendezvény helyszínéül szolgáltak már eddig is. Örömmel tudatjuk, hogy zenekedvelő utasaink számára az idei nyár sem telik metrókoncert nélkül, bár a megvalósulás nem mondható éppen hagyományosnak.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.