Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Február 26: az egyéni vállalkozók határideje

Újbuda   |   2018, február 7 - 13:03
Nyomtatóbarát változatSend by email

Bővült az szja-bevallás elkészítési lehetőségeinek tárháza az egyéni vállalkozók számára, idéntől már ők is használhatják a Nemzeti Adó- és Vámhivatal webes kitöltőjét. Az egyéni vállalkozóknak február 26-ig kell összeállítaniuk és eljuttatniuk szja-bevallásukat az adóhivatalhoz.

Az egyéni vállalkozónak a 2017-es jövedelméről a 17SZJA jelű bevallásban kell elszámolnia. A bevallás legkönnyebben a NAV, tavaly debütált webes kitöltő programjával készíthető el, ugyanis a rendszer továbbfejlesztése miatt idén már az egyéni vállalkozók is használhatják az innovációs díjat nyert internetes felületet.

Azokra nem vonatkozik a 2018. február 26-i határidő, akik 2017-ben megszüntették vagy az év egy részében – de még december 31-én is – bejelentetten szüneteltették egyéni vállalkozásukat. Nekik ugyanis május 22-ig kell bevallásukat benyújtaniuk, viszont mindenképp ki kell tölteniük a bevallás egyéni vállalkozói részét is. Azoknak pedig, akik az elmúlt év egészében, bejelentetten szüneteltették tevékenységüket és nem volt adóköteles jövedelmük, nem kell bevallást benyújtaniuk.

A 2018. február 26-i bevallási és befizetési határidő az evás egyéni vállalkozókra és a katásokra is vonatkozik. Az éves elszámolást az eva-alanyoknak a 1743-as, a kata hatálya alá tartozóknak pedig a bevételi nyilatkozatot a 17KATA nyomtatványon kell benyújtaniuk.

Ha valaki katás adózóként 2017-ben átlépte az évi 12 millió forintos bevételi határt, akkor a többlet után a 17KATA bevallás benyújtásával egyidejűleg 40 százalékos adót kell fizetnie. Ha a katás egyéni vállalkozó ugyanattól a gazdasági partnerétől 1 millió forintnál nagyobb összegű bevételt szerzett tavaly, akkor ezt jeleznie kell a 17KATA nyomtatványon.

A pénzforgalmi számlanyitásra kötelezetteknek átutalással kell befizetniük az adót. A NAV webes szja-kitöltő programját használó egyéni vállalkozók a fizetést megtehetik a kitöltő felületen. A többi adózó az átutalás mellett a kijelölt ügyfélszolgálatokon bankkártyával és csekken is fizethet.