Látványos, korhű katonai, és fegyverbemutatót tartott a Honvédelmi Minisztérium hagyományőrző csapata a Törökugrató utcai Általános Iskola diákjainak ezzel tisztelegve az 1956-os szabadságharc és forradalom emléke előtt. Király Nóra alpolgármester asszony lapunknak elmondta, a gyerekek a forradalom katonai eszközei, az egyenruhák, gépjárművek és ágyuk megismerésével sokkal hatékonyabban tanulhatják meg a történelem eme fejezetét, mintsem kizárólag a történelemkönyvek elméleti anyagából sajátítanák el azt.
A gyerekek lelkesen vettek részt az iskola udvarán tartott előadáson, ahol a minisztérium tisztjei beavatták őket a részletekbe. Elmondták például, hogy az intézménybe szállított „kis ágyú” saját kategóriájában aprónak számít, holott tömege több mint egy tonna és akár 12 kilométer távolságban is képes eltalálni a célpontot. A gyerekek az önvédelmi marokpisztolyokat és géppuskákat is kézbe vehették, ahogy az ágyúlövedék súlyát is megtapasztalhatták. Az előadó őrnagy a katonai eszközök működésébe is beavatta a nebulókat. A diákok azt is megtudhatták, hogy a csepel teherautót nem csak a katonák szállítására használták, a hiányélelmiszereket – kenyeret, tejet – is ezekkel juttatták el a lakosoknak.
A diákok lelkesen számoltak be élményeikről. Az egyik kislány például azt mondta, a bemutató után a korábbiaknál „súlyosabban” érzi át a harcok okozta szenvedést. A fiúk közül volt, aki már korábban is látott harcászati eszközöket, sokaknak azonban az újdonság erejével hatott a fegyverek és katonai felszerelések látványa.