Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Felkészült a Szent Kristóf Szakrendelő

Újbuda   |   2020, március 24 - 13:10Nyomtatóbarát változatSend by email

Újbuda Önkormányzata 25 millió forint támogatást nyújtott a Szent Kristóf Szakrendelő Nonprofit Kft.-nek arra, hogy az üzemeltetésében lévő felnőtt- és gyermekháziorvosi, valamint védőnői rendelőkbe, illetve a kerület önkormányzati fenntartású óvodáiba, iskoláiba, szociális és gyermekvédelmi intézményeibe kézfertőtlenítő oszlopokat és az azokhoz hosszabb távra szükséges fertőtlenítőszereket beszerezze.A támogatási összegből emellett a háziorvosok (összesen 103 fő) és védőnők (összesen 45 fő) egyszer használatos védőruhát, szájmaszkokat és védőszemüvegeket kapnak. Interjú dr. Lehoczky Péter Gáborral, a Szent Kristóf Szakrendelő főigazgatójával.

A szükséges eszközök egy részének beszerzése és kihelyezése már megtörtént, van azonban olyan termék, amelyre a megnövekedett igények miatt várni kell. Ebben a helyzetben mennyire tudott felkészülni a kerület közegészségügye a vírusfertőzések megfékezésére?

– Fel vagyunk készülve, bár a megfelelő számú védőeszköz beszerzési nehézségek miatt csupán részben áll rendelkezésre. Újbuda Önkormányzatától időben kértünk és kaptunk segítséget. Ám a támogatással eddig csak részben tudtunk élni. Már körülbelül egy hónappal ezelőtt megkezdtük a szükséges eszközök beszerzését, de az országban már akkor sem lehetett, és pillanatnyilag egyáltalán nem lehet védőfelszerelést kapni. Ezért csak részlegesen tudtunk hozzájutni ahhoz, ami kell, például fertőtlenítőhöz vagy szájmaszkokhoz. A szemüvegigénylésünkről pedig még visszaigazolást sem kaptunk. Ezek beszerzéséhez mindenképpen kormányzati segítség kell. Halljuk, tudjuk, a cégek azt mondják, hogy legyártották ezeket az eszközöket, de a különböző határzárak miatt mégsem jutottak még el hozzánk. Nagyon sok orvoskollégánk hetven év körül van, a vírus által legveszélyeztetettebb korban. Őket az EMMI utasítása alapján a betegekkel való közvetlen találkozástól mentesíteni kellett, és maximum telefonon vagy e-mailen tudnak pácienseiknek tanácsot adni, illetve receptet tudnak felírni az EESZT (Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Tér) segítségével. A többi kolléga helyettesíti őket, és helyt is állnak, de azért a minimális védőfelszerelésre szükségük volna, ha nem akarjuk nagyon hamar őket is elveszíteni az ellátásból. A Fővárosi Önkormányzattal egyébként március 18-án egyeztettek az egészségügyi intézmények főigazgatói. Kérésükre minden intézmény leadta az egyhetes eszközigényét, ami az orvosi alapellátást és szakrendelőket érinti. Mi kibővítettük azokkal az igényekkel is, amelyek az önkormányzati intézményekkel vannak kapcsolatban, hiszen például a karanténban lévők mellett azokat az idős embereket is el kell látni, akik nem tudnak maguknak bevásárolni, ennek érdekében több önkormányzati intézménynek feltétlenül működnie kell. Védőfelszerelés nélkül ezt nem tudják ők sem megoldani. Azt az ígéretet kaptuk a Fővárosi Önkormányzattól, hogy megpróbálják egy csomagban benyújtani az összes igényt a kormányzathoz, hátha így gyorsabb és hatékonyabb lesz az ellátás menete. De még semmi konkrétumról nem tudok ez ügyben beszámolni – mondta a főigazgató.

Ezzel együtt, ennek tükrében hogyan tudott felkészülni Újbudán az egészségügy a járványidőszakra?

A Szent Kristóf Szakrendelő Budapesten az elsők között volt felszerelve már hetekkel ezelőtt például szenzoros kézfertőtlenítőkkel. Ma már 17 helyszínen vannak ilyenek, egészségügyi intézményekben és azokban az önkormányzati intézményekben, amelyekben elkerülhetetlen a személyes kontaktus. A kerületben dolgozó háziorvosaink nagy része hatvan év feletti. Az ő védelmükben, és hogy a vírus terjedését lelassítsuk, átálltak a háziorvosok az online üzemmódra. Összhangban a Nemzeti Népegészségügyi Központ utasításaival, az orvosok nem mennek ki a fertőzésgyanús esetekhez, hanem telefonon mérik fel a helyzetet. Természetesen a helyettesítések révén a más problémával jelentkező betegeket fogadni tudják a rendelőkben.

Mi a helyzet a védőnői szolgálattal? Hogyan tudják például megoldani a védőoltásokat ilyen szituációban?

A védőnői szolgálat is fel van készülve, folyamatosan végzi a munkáját és elérhető. Azokat az ellátásokat, amelyek nem sürgősek, halasztjuk, de a kötelező védőoltásokra természetesen a házi gyermekorvosoknál lehet jelentkezni. A honlapunkon lehet tájékozódni, hogy mikor és hol ki rendel. Az otthon maradó hatvanöt év feletti háziorvosokat is el lehet érni telefonon. Ha viszont személyes találkozás kell, akkor ezt azok a kollégák fogják lebonyolítani, akik nem esnek a veszélyeztetett korosztályba. Mindenki először tájékozódjon telefonon vagy a honlapunk segítségével, mert naponta változhatnak a rendelési idők és az egészségügyi személyzet is. Mindenkitől nagyon nagy türelmet kérünk, erre most különösen szükség van. Igyekszünk az embereket elkülöníteni, így a várókba sem engedünk be tömegeket, a szakrendelőben működő gyógyszertár kérésünkre megnyitotta a külső ajtaját. Mindenkit igyekszünk ellátni. Nagyságrendekkel kevesebben látogatják egyébként a szakrendelőt az utóbbi napokban, ami felelős magatartásról árulkodik. Fontos most, hogy mindenki legyen tekintettel a helyzetre és egymásra. Azokat a vizsgálatokat, amelyek várhatnak, most halasszuk el. A reggeli órákban van inkább csak probléma, ilyenkor még mindig türelmetlenek az emberek. Hangsúlyozzuk: mindenki kérjen időpontot, hogy minimális ideig kelljen várakoznia. Március 19-étől a szakrendelő bejáratánál is kialakítottunk egy előszűrő pontot, mert a tapasztalat szerint ez jól működik. Itt is egyenként engedjük be a betegeket, nyilatkoztatjuk a koronavírussal és környezetével, családjával kapcsolatosan, ezzel igyekszünk még a belépés előtt megállapítani a fertőzésgyanút.

Megfelelően gyakori fertőtlenítés

A Szent Kristóf Szakrendelő mellett Újbudán ma már 17 helyszínen vannak szenzoros fertőtlenítők, összesen 79-et helyeznek ki, ahogy beérkeznek az országba és leszállítják őket. Fontos, hogy minél gyakrabban használjunk kézfertőtlenítőt!

Óvjuk az egészségügyben dolgozókat!

A háziorvosok nagy része 70 év körül van, a vírus által legveszélyeztetettebb korban. Őket az EMMI utasítása alapján a betegekkel való közvetlen találkozástól mentesíteni kellett, így telefonon vagy e-mailen tudnak betegeiknek tanácsot adni és receptet felírni. A Nemzeti Népegészségügyi Központ utasításai alapján az orvosok nem mennek ki a fertőzésgyanús esetekhez, hanem telefonon veszik fel a panaszokat, és mérik fel a helyzetet.

Speciális technikával a fertőzés ellen

A rendelőkben speciális zsiliptechnikai berendezés kialakításával igyekeznek a koronavírus-fertőzéstől megóvni a betegeket, így fontos, hogy ha valaki gyanús tüneteket észlel magán, ne menjen be a rendelőbe, hanem telefonáljon és tájékozódjon. Várja meg, míg el tudják vinni egy izolált speciális ellátó helyre.

A védőnői szolgálat is fel van készülve

A védőnői szolgálat folyamatosan végzi a munkáját és elérhető. Azokat az ellátásokat, amelyek nem sürgősek, el kell halasztani, a kötelező védőoltásokra a házi gyermekorvosoknál lehet jelentkezni.

A megfelelő elkülönítés

A Szent Kristóf Szakrendelőben működő gyógyszertár is megnyitotta a külső ajtaját, ezzel is biztosítva az emberek izolációját, védelmét.

A szakrendelőben is folyamatos az ellátás

A Szent Kristóf Szakrendelőben is folyamatos az ellátás, kis csúszások lehetségesek, de ezek elviselhetők és kezelhetők. Fontos, hogy mindenki legyen tekintettel a helyzetre és egymásra. Azokat a vizsgálatokat, amelyek várhatnak, most halasszuk el. A halaszthatatlan vizsgálatokhoz mindenki kérjen időpontot, hogy minimális legyen a várakozás. A szakrendelő bejáratánál is előszűrő pontot alakítottak ki, a szakmai csoport már a bejáratnál, belépés előtt igyekszik kiszűrni a fertőzésgyanús eseteket, akiket fokozott védelem mellett, a többi embertől izoláltan látnak el.

Tallér Edina