Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 22. vasárnap, Zénó

Fiesta a Bartók Béla Boulevardon

Újbuda   |   2018, szeptember 17 - 13:09
Nyomtatóbarát változatSend by email

Nyolcadik alkalommal rendezte meg a Bartók Béla út ünnepét, az Eleven Őszt a Kulturális Tizenegy Egyesület. Egész hétvégén kiállítások, workshopok, színházi és táncelőadások, koncertek és fiesta hangulat várta a látogatókat Újbudán. A rendezvény díszvendége Mexikó volt.

Idén Mexikó került az Eleven Ősz fókuszába, a latin-amerikai ország nagykövete, David Nájera Rives több eseményre is ellátogatott. Szerinte a program jó lehetőség országának, mivel több mexikói művész alkotását is bemutathatták. Megemlítette a Magyar Nemzeti Galériában látható Frida Kahlo kiállítást, amely szerinte fokozza az érdeklődést országa iránt, miközben az Eleven Őszön a mexikói kortárs irányzatokat is megismerhették a művészetkedvelők, köztük olyan mexikói művészek alkotásait, mint Mario Palacios, Keith Dannemiller, Manuel Delaflor, Alejandro Dorantes, Luis Montero, Ivonne Kennedy.

A három napon át tartó rendezvénysorozatot Mario Palacios Kaim Diszkrét matematika című performanszával nyitották meg, a Szent Gellért tértől a Kosztolányi Dezső térig pedig közel harminc helyszínen szerveztek gasztro- és képzőművészeti programokat, workshopokat, koncerteket. A B32-ben a Zsámbéki Színház és az Anyaszínház Frida Kahloról szóló előadását mutatták be és fellépett a MagyarVista Social Club is, a Hadikban mariachi muzsika szólt, a Gárdonyi téren a Kolin koncertezett.

Az ElevenŐszrön Manuel Delaflor mexikói fotóművész digitálisan manipulált portréi is láthatóak voltak; kiállításmegnyitója másnapján pedig workshopot is tartott a Magyarországra először látogató művész.

D. B. S.