– Lassan véget ér az esztendő, lezárul a százéves finn függetlenség jubileumi éve, a Suomi 100 is. Újbuda a nagykövetséggel ápolt évtizedes barátság okán különös figyelmet szentelt a közös ünneplésnek. Melyik volt az Ön legkedvesebb programja?
A kerület és a Finn Nagykövetség barátsága 80 esztendeje tart, diplomatáink azóta dolgoznak Budapesten. Amikor két évvel ezelőtt megérkeztem, igyekeztem mindent megtanulni Magyarországról. A rezidenciáról például megtudtam, hogy az ideköltözéskor itt egy barokk villa állt. Nem is találhattunk volna szebb helyet. A környék nyugodt, a Külügyminisztérium, a Miniszterelnökség, az állami hivatalok, a reptér gyorsan megközelíthető. A panoráma bámulatos, a levegő friss. Szeretnénk ennek a szerencsének megfelelni, és jó polgárai lenni Újbudának. A szomszédokkal igazán baráti a viszony, közös macskáink is vannak. A jubileumi esztendőhöz kötödően a Feneketlen-tónál, a gyerekekkel közösen végzett faültetés volt az egyik kedvenc programom. A finneknél nagy hagyománya van a függetlenség napi fenyőültetésnek. Remélem, 100 év múlva az akkori újbudai polgármester, illetve finn nagykövet egy gyönyörű, monumentális növényt talál majd ott.
– A kerület és a nagykövetség barátságának egyik pillére nyelveink közös eredete. Hogyan nyilvánul ez meg a mindennapi életében? Van kedvenc magyar irodalmi alkotása?
Ha magyar beszélgetést hallok, csaknem minden szót értek. Semmi nem maradhat előttem titokban (nevet), bár a nyelvet még nem beszélem tökéletesen. A finneknek ismerősen cseng a hangzása, hiszen a mi nyelvünk is az első szótagra helyezi a hangsúlyt, a magyarhoz hasonlóan. Ha a magyar írók valamelyikét kellene említenem, elsőként Esterházy Péter jut eszembe. A magyar fővárosról, irodalomról és kultúráról ugyanakkor egy finn író és szobrász alkotásából tudtam meg a legtöbbet. Yrjö Liipola három évtizeden át, 1934-ig élt Budapesten, Vándoréveim című alkotása a 20. század elején készült. Mélyen hatott rám az olasz Claudio Magris esszéregénye is, amelyet a Dunáról és a Duna menti közép-kelet-európai országokról írt. Kertész Imre munkássága szintén fontos része a magyar nyelvi és irodalmi élményeimnek, jelen voltam tavaly a Nobel-díjas író temetésén is. Ott hallottam azt, amit vitathatatlannak tartok: Kertész Imre az irodalom Beethovenje, Mozartja és Jean Sibeliusa egy személyben.
– Maradva a kultúránál: a Finnagora Finnország önálló budapesti intézete. Fő célja, hogy előmozdítsa a finn művészek, tudósok, gazdasági-társadalmi szereplők közép-európai jelenlétét. Hogyan tud ebben segíteni Budapest?
Az elmúlt két évem során a Magyar Állami Operaházban mutatták be a tavaly elhunyt Einojuhani Rautavaara Bánya című operáját, amelyet az 1956-os magyarországi események ihlettek. A premier nagy hatással volt a nézőkre. A magyarok nagyon szeretik a komolyzenét, és Magyarország a klasszikus alkotások egyik központja. November elején a Miskolci Szimfonikus Zenekar játszotta Sibelius A tuonelai hattyú című művét, legutóbb pedig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara adta elő Rautavaara Cantus Arcticusát. A közös kulturális kincsek kapcsán mindenképpen meg kell említenem a kerület egyik legismertebb és legszebb eseményét: az idei ELEVEN Ősz alkalmából a Bartók Béla Boulevard galériáiban és vendéglátóhelyein Finnország és a finn kultúra volt a kiemelt tematika.
– Hazánkban egyre több olyan kulturális esemény van, ahol a gasztronómia is fontos szerepet kap. Ez Önnek szintén hobbija. Sikerült nálunk is megtalálnia a kedvenc helyeket és ízeket?
Nem is annyira az ízekre helyezném a hangsúlyt. Világszerte példaértékű, hogy Magyarországon olyan menüsort lehet összeállítani, amelyben minden fogáshoz különböző fajta kiváló minőségű bort szolgálnak fel. (Ilyet talán csak Olaszországban tapasztaltam.) Nálunk a halas ételek a legnépszerűbbek, a hagyományos magyar ízek nekem kissé nehezek, a pontyot azonban kifejezetten szeretem. Ha jót szeretnék enni, elsősorban olyan éttermet választok, ahol a fúziós konyha dominál: nagyon finom ízeket lehet kreálni a francia, az olasz és a magyar élelmek kombinációival. Újbudán a kedvenceim a Gottier és a Hadik Kávéház, ahova szívesen betérek egy-egy ebédre. Ezek a helyek mindig nagyon barátságosak.
– Sport és egészség: hogyan tud a nagykövetség és Újbuda ezen a téren is együttműködni? A finnekről köztudott, hogy szeretik a természetet és a sportot. A kerület számára ez szintén nagyon fontos...
Finnországban a dohányzás jelentős mértékben visszaszorult, ahogy Magyarországon is rendkívül kedvező a folyamat, elsősorban Budapesten. Az egészségre és a mozgásra sokat adok, rendszeresen futok a szabadban. Mindig vannak sorstársaim, akik a hideg ellenére is edzenek, sétálnak vagy nordic walkingoznak. Ha az utcai sportolást nézem, akkor egyértelmű a hasonlóság Helsinki és Budapest között. A finn függetlenség 100. évfordulója tiszteletére a Magyar Szabadidősport Szövetség és Finnország Budapesti Nagykövetsége rendhagyó sporteseményt szervezett: a résztvevőknek tavasztól őszig 100 kilométert kellett sétálva vagy futva „összegyűjteniük”. A faültetés után ez volt a másik kedvenc évfordulós eseményem. A sportolás terén Magyarország és Finnország között van egy nagy különbség: itt az élsportok állami támogatására sokkal nagyobb gondot fordítanak.
– A függetlenség kikiáltásának napja december 6. Az egész hónap az ünnepség jegyében telik?
Fogadásokkal, istentisztelettel és koncertekkel ünneplünk. Ez alkalomból Magyarországra utazik Maria Lohela, a Finn Parlament házelnöke, a magyar közjogi méltóságokkal és diplomatákkal közösen emlékezünk Finnország történelmének jeles eseményére. Magyar részről egy fantasztikus ajándékban részesülünk: az állam jóvoltából Finnország egy Bogányi Gergely által fejlesztett versenyzongorával gazdagodik. (Bogányi Gergely és karmester testvére, Bogányi Tibor évekig élt Finnországban, és zenei tanulmányaikat egyebek közt a Sibelius Akadémián folytatták.) December 3–6. között a Finn Nagykövetség az állam zászlaját szimbolizáló kék-fehér színbe öltözteti Budapesten az Erzsébet hidat, a Gellért-hegyi vízesésnél pedig egy fényinstalláció segítségével idézik meg az aurora borealist, vagyis az északi fényt magyar és finn művészek együttműködésében. A “fényszobrot” Nagy András és Bordos László Zsolt médiaművész álmodta meg.
– Közeledik az új esztendő, új kezdetekkel, feladatokkal. Mit üzen az újbudai olvasóknak?
Az az erőbedobás, amellyel a helyiek a Suomi 100-ban részt vettek, jellemezte a magyarok egész éves hozzáállását hozzánk és nemzeti ünnepünkhöz. Kiváltságosnak tartom magunkat, hogy ilyen szívélyességgel és barátsággal fogadják ünnepeinket, kultúránkat és bennünket. Ezt a különleges kapcsolatot mindenképpen fenn kell tartani. Több gazdasági, politikai, társadalmi projektet kell folytatnunk, amelyek ezt alátámasztják, hiszen pénz nélkül nincs kultúra, szépség, nincs mód a két nemzet kincseinek kölcsönös megismerésére.
T. K.
