Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 15. vasárnap, Enikő, Melitta

Folytatódhat az ingatlanok drágulása a fővárosban

Újbuda   |   2018, március 7 - 10:03
Nyomtatóbarát változatSend by email

Idén is folytatódhat a lakóingatlanok árának emelkedése Budapesten a Cordia Zrt. szerint, az ingatlanfejlesztő cég a várható drágulást a növekvő építési költségekkel és a kínálat szűkülésével magyarázza.

A Cordia Zrt. keddi közleménye hangsúlyozza, hogy a fővárosi lakóingatlanok négyzetméterárainak átlaga 2017-ben átlépte a 700 ezer forintot, a lakáseladások száma pedig 15 százalékos emelkedéssel 8100-ra nőtt, viszont 9700 - vagyis 2016-hoz képest 8 százalékkal kevesebb - lakás értékesítése kezdődött meg.

A közlemény idézi a Cordia Zrt. vezérigazgatóját, aki a kínálat csökkenését a kedvezményes áfa jövője miatti bizonytalansággal magyarázta. Földi Tibor hozzátette, hogy az 5 százalékos építőipari áfakulcs meghosszabbítása vagy véglegesítése kedvezően hatna a nemzetgazdaságra. A szakértő idén 8-10 százalékos áremelkedésre számít az új lakások piacán.
A teljes budapesti lakáspiacot elemző felmérésből kiderül, hogy az összes eladó új lakás majdnem háromnegyede a VIII., a IX., a XI., a XIII. és a XIV. kerületben található.
Az V. kerületben 20 millió forint alatt nem lehet lakást találni - bár ebben az árfekvésben már lehet garzonlakásokat kapni a belső kerületekben - és a legdrágább, 100 millió forint fölötti lakások egy részét is a belvárosban kínálják. Hozzátették, 20 millió forint fölött jelentősen megugrik a kínálat, közepes méretű lakásokat már 30 millió forint alatt is lehet találni.
A 2017. utolsó negyedévét értékelő felmérés a négy lakásosnál nagyobb, már értékesítés alatt álló projektek, a több ütemből álló projektek közül az értékesítés alatt állók lakásainak adatait tartalmazza.

MTI

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.