Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Forgalmi változások a Fehérvári út felújítása miatt

Újbuda   |   2018, szeptember 28 - 20:59Nyomtatóbarát változatSend by email

Megkezdődik a Fehérvári út felújítása, a Kanizsai utca és a Lecke utca, valamint a Csurgói út és a Kondorosi út között október 2-án. A munkálatok várhatóan november végéig tartanak. A felújítás miatt a Fehérvári út érintett szakaszát a városközpont felé egyirányúsítják; a kifelé vezető útpályát teljes szélességében lezárják. A 973-as autóbusz október 1-től módosított útvonalon jár a városhatár felé.

A Fehérvári úti munkák első ütemében a városból kifelé vezető útpályát zárják le mindkét szakaszon, a városba befelé haladó útpályán ebben az ütemben munkavégzés nem lesz, a városközpont irányú forgalom akadálymentesen tud majd haladni, a lezárt területek mellett centrum felé lesz egyirányúsítva az útpálya. A korlátozás a villamosforgalmat nem érinti.

A Bocskai úttól kifelé haladva a Fehérvári úton csak az Ulászló utca és Kanizsai utca lesz megközelíthető, a lezárás ez utóbbitól kezdődik. A Kanizsai utca Fehérvári út melletti szakaszán az egyirányúsítás iránya ideiglenesen módosul: a Fehérvári úttól a Fadrusz utca felé lehet majd közlekedni.

Az érintett szakaszon a munkaterület oldalán lévő kisebb keresztutcák Fehérvári úti torkolata le lesz zárva, ezek az utcák zsákutcák lesznek, azonban a Dombóvári út és a Sárbogárdi út, valamint a Bártfai utca és a Hauszmann utca csomópontban jelzőlámpa mellett halad majd a kereszt irányú közlekedés. A Mérnök utca Fehérvári út melletti szakaszán az egyirányúsítást megfordítják: Fehérvári út felé lehet kihajtani, a Mohai út és a Petzvál József utca közötti szakasza pedig ideiglenesen kétirányú lesz. A külső szakaszon a Csurgói úttól szintén a kifelé vezető útpályát zárják le útfelújítás miatt a Kondorosi útig, így ez a szakasz is a városközpont felé lesz egyirányú. A Csurgói út mindkét irányból megközelíthető lesz a Fehérvári útról.

A fenti ütemek az időjárástól függően 2018. november végéig tartanak, a másik oldali útpálya felújítása a következő év tavaszán várható.

A 973-as autóbusz Nagytétény, ipartelep felé az Andor utca és a Kondorosi út között a Fehérvári út helyett a Tétényi úton közlekedik:

  • az Albertfalva kitérő megállót nem érinti, ideiglenesen a 7-es autóbusz Csurgói út és a 213-as autóbusz Nyéki Imre Uszoda megállójában áll meg;
  • valamint az Andor utcánál a 103-as autóbusz ideiglenes megállóhelyén áll meg.

A Csonka János tér és a Hauszmann Alajos utca csomópontokban az autóbusz megállók helyett a 17-es villamos megállóit érinti.

A BKK mind a közösségi közlekedési változásokról, mind a közúti fennakadásokról folyamatosan frissülő információkat nyújt honlapján, valamint mobilalkalmazáson keresztül, továbbá a futar.bkk.hu címen, vagy FUTÁR mobilalkalmazás segítségével. A kozut.bkkinfo.hu oldalon valós idejű közúti közlekedési információk érhetőek el.