Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Fotókiállítás a Palotanegyed gyöngyszemeiről

Újbuda   |   2015, március 4 - 13:59Nyomtatóbarát változatSend by email

A Palotanegyed gyöngyszemei, avagy a részletek szépsége címmel nyílt fotókiállítás a Bölcső utcai 60+ Programközpontban. Az esemény Tolnai-Pálóczy Enikő művészettörténész és Szalai Sándor fotográfus közös munkájának eredménye.

Tavaly októberben az Építészet Világnapja körül szerveztem palotanegyedi sétát a Nemzeti Múzeum megbízásából – fogott a történetbe Tolnai-Pálóczy Enikő. - Séta közepén láttam, hogy valaki vadul fotózgat, ő volt Szalai Sándor. Beszélgettünk és felvetette, hogy mi lenne, ha lenne a képekből egy kiállítás - mondta. Összeválogatták az anyagot, melyekhez szövegek is készültek, ezek között díszes homlokzatok, kapuk, napóra és szobor is szerepel, a képekhez pedig történetek kapcsolódnak. - Ugyan olyan szerepe van a szövegnek, mint a képnek. A kép önmagában nagyon szép, nagyon jó lehet dicsérni, viszont az igazi információ a szövegben van. Érdemes elolvasni – mondta Szalai Sándor.

Az első kiállítást az Újbudai Kulturális Intézet munkatársai szervezték az Albertfalvi Közösségi Házban, most a Bölcső utcában második állomásához érkezett a tárlat. Farkas Krisztina önkormányzati képviselő reméli, további kiállító helyekre is eljut majd az anyag, és hogy a jövőben kerületi témát is feldolgoznak az alkotók. - Újbudán is nagyon sok szép műemlékház található, javasoltam Szalai Sándornak, hogy érdemes lenne esetleg ezekről is fotósorozatot készíteni – mondta.

A Palotanegyed Gyöngyszemeit bemutató kiállítást március 22-ig lehet megtekinteni a Bölcső utcai 60+ Programközpontban.

H.L.