Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

Fővárosi intézkedések és tervek

Újbuda   |   2020, március 24 - 09:43
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Fővárosi Önkormányzat egy sor intézkedéssel reagált a koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzetre, ezek Budapest egész lakosságát érintik, függetlenül attól, hogy a város melyik részén él és/vagy dolgozik valaki. A tömegközlekedés átállt az iskolai szünetben érvényes menetrendre, az idősek, illetve a rászoruló gyerekek ellátását a kerületek közreműködésével szervezik meg. Összeállításunkban a legfontosabb lépésekről számolunk be.

Tömegközlekedés

A koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként március 16-ától nem látogathatják az iskolákat a tanulók. Tekintettel erre, valamint a számos cégnél elrendelt otthoni munkavégzés miatti forgalomcsökkenésre, március 19-étől a tanítási szünetben érvényes menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A reggeli és a délutáni csúcsidőben 10 százalékkal csökken a járművek száma. A budapesti utasforgalom csak a diákok távolmaradása miatt közel 35 százalékkal apadhat, az első napok tapasztalatai szerint az egyes járművek alig 10 százalék alatti telítettséggel közlekedtek.

A tanítási szünetben érvényes menetrendek megtalálhatók a BKK honlapján, a www.bkk.hu/menetrend címen. Az utazástervezéshez mobilapplikációként és a BKK weboldalán is elérhető BKK FUTÁR alkalmazást ajánlja a BKK. Az autóbuszokon és a trolibuszokon tilos felszállni az első ajtón, belül pedig az első ülések mögé húzott szalagkorláttal választják el az utasoktól a sofőröket – egészségvédelmi okokból. A BKK mindenkit kér ennek figyelembevételére.

Március 19-étől bezártak a BKK ügyfélközpontjai, ami 14 értékesítési pont kiesését is jelenti. A jegyek, bérletek továbbra is megvásárolhatók az automatákból – ezeket a BKK rendszeresen fertőtleníti –, valamint kilenc továbbra is nyitva tartó pénztárban (bkk.hu/pontkereso). Vonaljegyeket és gyűjtőjegyeket több száz viszonteladó is árul.

A budapesti regisztrált álláskeresők továbbra is ingyen utazhatnak a tömegközlekedésben, a járványhelyzetre tekintettel az előző hónapban kiállított igazolással is ki lehet váltani a havi bérletet.

Parkolás

A főváros illetékesei folyamatosan vizsgálják a közúti forgalmi és a parkolási adatokat, a kerületi polgármesterekkel egyetértésben egyelőre úgy döntöttek, hogy a parkolóhelyek számát rövid távon nem lehet bővíteni. Az autóforgalom növekedése fokozhatja a járványveszélyt, ezért a lakossági parkolási díjakban nem javasolt változást a főváros. Az egészségügyben dolgozók parkolását viszont segíti a főváros, jelenleg tart az összeírás, hogy kik azok akiknek a munkájában segítséget jelentene az ingyenes parkolás. Az engedélyt kórházi dolgozóknak az összegyűjtött forgalmi rendszámok alapján a fővárosi önkormányzat a kerületekkel együttműködve adja majd ki.

Ezen túlmenően a fővárosi önkormányzat felvette a kapcsolatot a budapesti plázák üzemeltetőivel, hogy átmenetileg tegyék lehetővé azok parkolóinak ingyenes használatát – közölte Karácsony Gergely főpolgármester. A jelek szerint erre van fogadókészség, sőt már példa is van rá.

Közbringa

A fővárosi közösségikerékpár-rendszer, a MOL Bubi használatba vételi díját a technológiailag lehetséges legalacsonyabb összegre, havi 100 forintra mérsékelték – ez alkalmanként félórás díjtalan használatot tesz lehetővé –, és bevezették az online regisztrációt, illetve szerződéskötést is (https://molbubi.hu/). A közbringarendszerben jelenleg 2071 kerékpárt lehet igénybe venni, 157 gyűjtőállomáson.

Idősek ellátása

A fővárosi operatív törzs március 17-én egyeztetett a kerületek polgármestereivel az idősgondozási feladatokról – tájékoztatott a Fővárosi Önkormányzat. A 70 évnél idősebbek ellátását az önkormányzatokra bízta a kormány, de ehhez forrást és védőfelszerelést nem adott az érintett dolgozóknak. A Fővárosi Önkormányzat a kormányhoz fordul ez ügyben. A Fővárosi Rendészeti Igazgatóság és a kéményseprők több mint 40 autóval állnak a kerületek rendelkezésére, hogy a Budapesten élő idősek ellátást segítsék.

Gyermekétkeztetés

Minden kerületben működik ügyeletes konyha, a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek ellátásáról a tankerületek vezetőivel egyeztetett Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes. Elsősorban az iskolában rászorultság miatt egyébként is ingyen étkező gyerekeket célozzák az intézkedéssel, de kerületenként a helyi önkormányzat és a tankerületek közösen mérik majd fel, pontosan hány diáknak van erre szüksége – hangzott el Karácsony Gergely főpolgármester és Gy. Németh Erzsébet közös Facebook-videójában. Az ellátás érdekében módosítani kell azon kormányrendeletet, amely jelenleg megtiltja az ügyeleti felügyelet alatt lévő gyermekek étkeztetését a tanintézményekben.

Egészségvédelem

A több kerületben már korábban meghozott intézkedések nyomán a főváros is úgy döntött, hogy a zárható játszótereket egészségvédelmi okokból lezárják, a többieknél felhívják a szülők figyelmét: a találkozások elkerülése érdekében a játszótereket ne használják.

A fővárosi törzs hangsúlyozta: több kerület számára ellátási nehézségeket okoz a 65 év feletti orvosok és ápolók betegtalálkozásainak tiltása. Nagyon súlyos gond, hogy sem az egészségügyi dolgozók, sem a város működtetésében kulcsszerepet játszó, fokozott veszélynek kitett önkormányzati alkalmazottak nem jutnak hozzá védőfelszereléshez. A főváros a saját forrásaiból, saját beszerzési csatornák keresésével igyekszik enyhíteni ezeket a gondokat, de e téren is sürgős kormányzati beavatkozást kért.

Ügyintézés

A Főpolgármesteri Hivatalban folyik a munkavégzés, de az ügyfelek személyes fogadása határozatlan időtartamig szünetel, az ügyfélszolgálati irodák is zárva tartanak. A beadványokat postai úton (1840 Budapest) vagy elektronikus úton (ügyfélkapu, e-papír szolgáltatás) lehet benyújtani.

A helyi adóügyek intézésről a https://ssl.budapest.hu/web_hair/ portálon vagy a 411-7000-es telefonszámon lehet tájékozódni.

További információ:Tel.: 327-1208; 327-1209

E-mail: ugyfelszolgalat@budapest.hu

Közszolgáltatások

Budapest vezetésének elsődleges feladata, hogy a közszolgáltatásokat, például a közvilágítást, az ivóvízellátást, a szemétszállítást, a közterületek takarítását biztosítsa a fővárosban. – Ezeket a közszolgáltatásokat biztosítjuk, amíg lehet – fogalmazott Tüttő Kata főpolgármester-helyettes, a fővárosi operatív törzs vezetője. A lomtalanításokat felfüggesztik.

Hajléktalanok

A Budapest, VIII. kerület, Könyves Kálmán körút 84. szám alatt működő Hajléktalan Információs Iroda nyitva tart, és fogadja a hajléktalan ügyfeleket, de itt csak a hajléktalanok rendkívüli települési támogatása igényelhető. A fővárosi hajléktalanellátással foglalkozó intézmények továbbra is működnek. – Budapest vezetése arra is felkészül, ha a járvány miatt karantént kell kialakítani hajléktalan embereknek – közölte sajtótájékoztatóján a főpolgármester. Szükség esetén sátrakat állítanak majd fel, ahol el tudják különíteni azokat, akiket „érint a járvány”.