Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 27. szerda, Hella

Fővárosi összefogás a járványok ellen

Újbuda   |   2020, február 10 - 12:04
Nyomtatóbarát változatSend by email

A koronavírus-fertőzés elleni fellépés elősegítésére dolgozott ki cselekvési tervet tizenkét fővárosi önkormányzat. Az Újbudán, február 8-án tartott találkozóra valamennyi budapesti kerület polgármesterét meghívták.

 

Gy. Német Erzsébet főpolgármester-helyettes és László Imre, Újbuda polgármestere kezdeményezte a budapesti polgármesterek és egészségügyi szakemberek fórumát. Az eseményt követő sajtótájékoztatón László Imre polgármester elmondta:  - Az egyeztetés célja egy olyan egységes cselekvési terv kialakítása volt, amely konkrét segítséget nyújthat az alapellátásban, a szakrendelőkben dolgozóknak és a kerület lakosainak. Nem katasztrófa- és járványvédelmi tervet készítettek, inkább az önkormányzati hatáskörbe tartozó alapellátás megerősítése és a lakosság tájékoztatása áll a fókuszban.
Újbuda polgármestere azt is jelezte, a szombati megbeszélésre az összes fővárosi önkormányzat kapott meghívást, és a kidolgozott cselekvési tervet azokhoz is eljuttatják, amelyek nem képviselték magukat. Hozzátette, hogy sem a kormányhivataltól, sem az egészségügyért felelős államtitkárságtól, sem pedig a Belügyminisztériumtól nem kaptak a helyhatóságok semmilyen hivatalos információt a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban.
Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes elmondta: megvitatták, mit tudnak tenni a kerületi önkormányzatok és a főváros azért, hogy ha valahol felüti fejét a betegség, miként tudnak minél hamarabb gátat vetni a fertőzés terjedésének és hogyan tudják tájékoztatni a kerületi lakosságot. A főpolgármester-helyettes kiemelte, kezdeményezni fogja, hogy a közösségi közlekedési járművekre is dolgozzanak ki egy a fertőtlenítésre vonatkozó cselekvési tervet.
Horváth Csaba, Zugló polgármestere elmondta, intézkedett arról, hogy a kerületben minden egészségügyi és közintézménybe kerüljenek ki kézfertőtlenítő automaták. Ez a jelenlegi influenzajárványos időszakban is fontos - tette hozzá. Az önkormányzatoknak mindent meg kell tenniük, ami rajtuk múlik - emelte ki. V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester kitért arra, hogy az I. kerületbe évente 5-7 millió turista érkezik, ezért különösen fontos mind a lakosság, mind a turisták tájékoztatása. A kerületi honlapon egy hete olvasható a koronavírussal kapcsolatos tájékoztató, de kézfertőtlenítő automatákat is kihelyeznek majd - mondta. Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere is arról beszélt, hogy a kerületben összehívják a kerületi háziorvosokat, az iskolavezetőket és a védőnőket, hogy megbeszéljék a vírussal kapcsolatos teendőket. Mindezt úgy kell tenni, hogy elkerüljék a pánikkeltést - tette hozzá.
Kiss László, a III. kerület polgármestere elmondta, örömmel fogadta Újbuda vezetőjének kezdeményezését a megbeszélésre, hogy kezdődjön szakmai egyeztetés a kerületek között, ami véleménye szerint javítani fogja az egészségügyi ellátást. Hozzátette: a III. kerületben is folyamatban van a kézfertőtlenítők kihelyezése. Fontos biztosítani a háziorvosokat arról, hogy számíthatnak az önkormányzatokra - mondta.
Szaniszló Sándor, XVIII. kerületi polgármester hiánypótlónak értékelte a szombati megbeszélést. Hozzátette: a Liszt Ferenc-repülőtéren kétezer kerületi lakos dolgozik, így alapvető érdeke a kerületnek, hogy felkészüljön az esetleges megbetegedésekre.
Komáromi Zoltán szakpolitikus azt mondta, ebben a "járványügyi helyzetben" a kerületek is segíthetnek a házorvosoknak, például a védőeszközök beszerzésében vagy a lakosság tájékoztatásában. Ha mindez koordinálva és az önkormányzat anyagi támogatásával valósul meg, az megkönnyíti az orvosok munkáját - tette hozzá.
Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos elmondta, a megbeszélésen arra tettek javaslatot, hogy önkéntesek, nyugdíjas egészségügyi dolgozók bevonásával adjanak segítséget a háziorvosoknak a lakosság tájékoztatásában.

Az önkormányzat támogatásával, Budapesten elsőként az újbudai Szent Kristóf szakrendelő helyezett ki alkoholos kézfertőtlenítő berendezéseket az intézménybe látogatóknak. Összesen 46 kézfertőtlenítő beszerzése van folyamatban, ezek megjelennek a háziorvosi és gyermekorvosi rendelőkben, a védőnői szolgálaton, a gyermekorvosi fogászaton, a pszichiátriai, a bőr- és nemi beteg-, valamint a tüdőbeteg-gondozó intézetekben.

MTI/ÚJBUDA

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

Online tudományos konferencia a Műegyetemen  

Az Új Nemzeti Kiválóság Program támogatásával elért tudományos eredményeiket ismertették 18 szekcióban csaknem 180 műegyetemi előadáson a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ösztöndíjasai az intézmény szerdai online tudományos konferenciáján.

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.