Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Gálaműsorral indult az évad a Karinthy Színházban

Újbuda   |   2014, szeptember 25 - 00:00
Nyomtatóbarát változatSend by email

Megnyitotta 33. évadát a Karinthy Színház. Az ez alkalomból szervezett gálaműsoron a teátrum új bemutatóiból kaphattak ízelítőt a törzsbérletesek, az ott játszó színészek és a barátok. Az idei évad bővelkedik vígjátékokban, de tovább futnak a repertoár legsikeresebb darabjai is.

Karinthy Márton igazgató köszöntőjében a 33-as szám jelentőségét a megváltáshoz kapcsolta, nem vallási, hanem színházi, művészi értelemben. Olyan darabokat ígért az új évadra, amelyek hozzásegítenek az emberi lét megértéséhez, az értelmes életbe vetett hithez. Az igazgató elmondta, színháza idén először kapott meghívást az őszi nyíregyházi Vidor Fesztiválra, ahol a Klotild nénivel nagy sikerrel vettek részt. A direktor az ünnepségen felköszöntötte a színpadot a 90. évében elhagyó Keres Emilt, aki évtizedekig játszotta Schwicker tanár úr szerepét a teátrum legnagyobb sikerében, a Tanár úr, kéremben. A művész korábban is szerepek hosszú sorát játszotta el a Karinthyban.

A színház megemlékezett a közelmúltban elhunyt Sztankay Istvánról és Bajor Imréről is. Mindketten többször felléptek a Karinthyban: Sztankay az Adáshibától a Dollárpapáig nagysikerű előadásokban tündökölt, Bajor Imre pedig itt játszotta két legutolsó szerepét. Bajor a Lovagias ügy Hát akkor vége... kezdetű dalával mintegy az élettől is búcsúzott.

Az új darabokat rendezőik mutatták be. Verebes István a Whisky esővízzel című musicalt prezentálta, amely Szász Péter, a híres filmrendező darabjából adaptálva – Aldobólyi Nagy György zenéjével, Verebes verseivel – első bemutatóként került szeptember 19-én a közönség elé. A helyszín egy nagyvállalat, a szereplők női alkalmazottak, akik egy hatalomváltás okozta káoszban kerülnek mulatságos helyzetekbe.

Október 31-én mutatja be a teátrum Nóti Károly, Fényes Szabolcs, Szenes Iván Nyitott ablak című zenés komédiáját, az igazgató rendezésében. A darab a „boldog békeidők” hangulatát árasztja az I. világháború kitörése előtti legutolsó pillanatban. Katonák vonulnak be egy kisvárosba, ám a nyugalom csakhamar a polgárság és a katonaság ádáz küzdelmébe fordul. A bakák ugyanis vegzálják a cselédlányokat, ami a népszaporulat jelentős növekedéséhez vezet. Benedek Miklós rendezőként Lengyel Menyhért Róza néni című vígjátékát mutatja be december közepén.

Végül Balikó Tamás direktor számolt be Zsolt Béla februárra műsorra tűzött Erzsébetvárosáról, amely az eredeti, Nemzeti drogéria címén kerül a közönség elé. A színház tovább játssza korábban sikerrel futó előadásait, így az Ördög, a Klotild néni, a Te csak pipálj, Ladányi és a Nők című darabokra is lehet jegyet váltani.

T.D. - ÚjbudaTV