Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 18. péntek, Lukács

Grosics-bált rendeztek a sportiskolában

Újbuda   |   2019, február 28 - 14:44
Nyomtatóbarát változatSend by email

Tavaly volt tíz éve, hogy a Bikszádi úti sportiskola az Aranycsapat kapusának, Grosics Gyulának a nevét vette fel. A jubileumi évben számos újítást vezetett be az intézmény, idén februárban pedig megrendezték az első Grosics-bált, amelyre ellátogatott a kerület országgyűlési képviselője, Simicskó István is.

A Budai Sport Általános Iskola 2008-ban, a kerület napjához kapcsolódóan vette fel Grosics Gyula nevét. A „Fekete Párducként” emlegetett, a 2014-ben elhunyt legendás kapus, a Nemzet Sportolója gyakran felkereste az intézményt, tanácsokkal látta el a felnövekvő nemzedéket.

– Távozásával űrt hagyott maga után. Tudjuk, hogy meg kell felelnünk Grosics Gyula hagyatékának, jó sportolóvá, jó tanulóvá és becsületes, jó hazafivá kell válnunk – fogalmazott az első ízben megrendezett bálon az iskola igazgatója. Kis Mihály bejelentette: az intézmény tíz év után megújítja arculatát, logóját. – A megújulás elsősorban annak szól, hogy a most érkező gyerekek már nem ismerték személyesen névadónkat. Igyekszünk átadni azt a szemléletet, amelyet örökül hagyott ránk, ezért megmaradnak a szimbólumok, a fekete párduc is, amely az elszántságot, a kitartást és a halálmegvető bátorságot jelképezi.

Simicskó István Grosics Gyula érdemeit emelte ki beszédében, mint hangsúlyozta, a Fekete Párduc igazi példaképe a nemzetnek. – Sportolói tevékenysége és emberi hozzáállása olyan eredményeket hozott a magyarságnak, amelyekre joggal lehetünk büszkék – mondta Újbuda országgyűlési képviselője. – A rohanó, értékválsággal teli világban különösen fontosak a hiteles személyiségek, akinek pedig megadatott, hogy találkozzon a legendás sportolóval, egész életét meghatározza a személyes élmény. Újbuda büszke rá, hogy a kerületben talált otthonra Grosics Gyula – tette hozzá Simicskó István –, az ő emléke előtt tiszteleg a sportiskola, szobra a Bikás parkban, valamint a Grosics Alapítvány által működtetett kapusiskola is.

A Grosics-bált hagyományteremtő céllal rendezték meg. A befolyt összeget jótékonysági célra fordítják majd, hiszen az iskola és a Grosics Alapítvány a kapusiskola mellett labdarúgó- és röplabdaiskolával bővíti tevékenységi körét.

(Újbuda)

LEGFRISSEBB
OLVASTA?
×

LAKOSSÁGI FELHÍVÁS az erdő- és szabadtéri tüzek megelőzésére  

Az enyhébb tavaszi időjárás beköszöntével egyre többen választanak szabadtéri programot és tevékenységet, ennek során fokozottabb figyelmet kell fordítani a szabadban keletkező tüzek megelőzésére. A veszélyt a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz, különösen erős szél esetén. A szabadtéri tűzesetek keletkezésének fő oka az emberi gondatlanság. A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival.