Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Gyorsuló ügyintézés, kevesebb várakozás a kerületi kormányablakokban

Újbuda   |   2016, november 25 - 15:45
Nyomtatóbarát változatSend by email

A Bocskai úti és Budafoki úti kormányablakok az eddiginél nagyobb kapacitással, rövidebb várakozási idővel várja az ügyfeleket 2017. január 1-jétől, átvéve a Hengermalom úti, kisebb kapacitású ügyfélszolgálat feladatait is.

Az Újbuda Centerben lévő kormányablak helyett januártól két másik helyszín, a Bocskai úti és Budafoki úti kormányablak áveszi át a Hengermalom úti ügyfélszolgálat feladatait. Az ügyfelek ezekben nemcsak a személyi okmányokkal, gépjárművekkel, egyéni vállalkozói igazolvánnyal, ügyfélkapuval kapcsolatos ügyek intézhetők, hanem összesen közel ezerötszáz ügytípus.

Budapest Főváros Kormányhivatala folyamatosan igyekszik javítani az ügyfelek kiszolgálását, azonban ezt a Hengermalom úti kormányablakban nem lehetett megoldani, mivel a rendelkezésre álló infrastruktúra nem tette lehetővé a bővítést. Az időközben megnyílt Bocskai út 39-41. és a Budafoki út 59. szám alatti kormányablakokban az eddiginél több ügyintéző várja az ügyfeleket, amitől Budapest Főváros Kormányhivatala azt várja, hogy rövidül a várakozási idő.

 

2016 végére valamennyi budapesti okmányirodát kormányablakká alakított át Budapest Főváros Kormányhivatala. A XI. kerületi Újbuda Centerben, a XIII. kerületi Gács utcai és a XX. kerületi Mártírok útjai Tesco áruházakban működő kormányablakok a fejlesztések elkészültével betöltötték a projekt beindulása kapcsán azon feladatukat, hogy tehermentesítsék és segítsék a kerületi hivatalokat, amíg az okmányirodák - a felújítás és az egységes arculat kialakítása miatt - zárva voltak.

Újbuda