• Vera vagy Veronika?
Sokan nem tudják, de a Vera és a Veronika két külön név. Más a jelentésük, külön is anyakönyvezik őket. Előbbit soha nem éreztem magaménak, idegenül hat, ha Verának szólítanak. Én Veronika vagyok, amelynek jelentése győzelmet hozó.
• Predesztinál a név?
Nem igazán. Küzdő típus vagyok, és a céljaimért is sokat teszek, sokszor sikeresen, de nem a nevem miatt. A Harcsa pláne nem határozza meg az egyéniségemet. Szeretem a vizet, de bajuszt és kilókat nem növesztek.
• Sokáig szerveztük a beszélgetést. Nagyon elfoglalt vagy?
Szeretem, amit csinálok, sokat dolgozom, de megtanultam, hogy a magánéletemnek is húzzak ki időt, ahova viszont a munkát nem engedem be. A színpadon az a legfontosabb, hogy önazonos maradjak. Mindig az adott darabból indulok ki, akkor is, ha azok üzenete más és más. Mindeközben megőrzöm a személyiségemet. Ez más, mint a színház, ahol a színészek különböző szerepekbe bújnak. Sokan azt mondják, hogy sok bennem a lágyság. Azt a kérdést is megkaptam már, hogy a személyiségem alapján választom-e a megzenésített verseket vagy a feldolgozandó műveket. Ennél ez összetettebb dolog, inkább az érdekesség, a kettősségek vonzanak. Előszeretettel válogatok olyan szerzőket, akik megosztó, kettős személyiségek voltak, mint például Kassák Lajos. Képzőművészként, forradalmárként, költőként is maradandót alkotott, zseni volt, a magánéletben azonban erőteljesen megkérdőjelezhető személyiség. A Debussy Now! című albumommal kapcsolatban is hasonlóan gondolkodtam. Zenéje alapján sokan azt gondolják, hogy Debussy lágy. Holott könyörtelen, kemény férfi volt, különösen a számára fontos nőkkel. Talán éppen azokat a műveket keresem, amelyek a személyiségemet a zene révén kiegészítik, általuk olyan dolgokat is megjeleníthetek, melyek a hétköznapi életemben nem jellemzők, de valahol mélyen mégis érdekelnek, mint például a vadság.
• Széles műfaji palettán zenélsz. Elsősorban jazzénekesként ismernek, de kipróbáltad a klasszikus és a kortárs zenét is például a Debussy Now! című albumban. A Bin-Jippel kísérleti elektronikus muzsikát játszottál, az Erik Sumo Banddel a popszcéna felé kacsingattál, gyakran magad írod a szövegeket.
A saját dalaimnak én írom a szövegeit, a Gyémánt Bálinttal alakított formációban a zene közösen születik. Elsősorban angolul írok. Az első, Lámpafény című verslemezünknél éreztem először, hogy ideje magyarul énekelni. Ezért is kezdtem el magyar költők verseit olvasgatni, hogy közelebb kerüljek a nyelv játékosságához, rejtett lehetőségeihez. Ebből született a Lámpafény. Az angol viszont elsősorban a jazz anyanyelve. A Gyémánt Bálinttal közeljövőben megjelenő lemezünkön is angol nyelvű számok lesznek. Sokat improvizálok, játszom a szöveggel, ami angolul jobban megy. Ebben nyilván az is szerepet játszik, hogy a koncertek felében külföldön lépek fel, és az albumok német kiadónál jelennek meg. Ugyanakkor a külföldi közönség előtt is mindig előadok egy-egy magyar dalt. Fontos a nyelvi sokszínűség, de ebben is meg kell találni az egyensúlyt. Debussyt franciául énekeltem, augusztusban kezdek Schubert-szerzeményeket próbálni németül.
• Milyen nyelven énekeltél az egyik legismertebb cseh film- és színházi rendező, Jiří Menzel által rendezett dadaista operában?
Önmagában az előadás, a helyszín is multikulti élmény volt. Egy baseli fesztiválon, 2016-ban kértek fel a főszerepre. A Menzel rendezte opera zenéjét Bohuslav Martinu szerezte, szerencsére nem csehül, hanem franciául kellett énekelni. A harmincperces dadaista minioperában bármit meg lehetett csinálni a színpadon, aminek adott pillanatban létjogosultsága volt. Sok őrültséget kipróbáltunk. Már a történet is az volt. Főszereplőként az anyámmal együtt beleszeretek a sátánba, egy rendkívül bizarr szerelmi háromszög jön létre. A nagy áriámat egy zongora forgószékén pörögve, virágszállal a kezemben énekeltem el. Végül a Menzel által kitalált agyszülemények összeálltak. A néző az előadáson már nem azt látta, hogy a színpadon lévők megtébolyultak.
• Melyik műfaj a kedvenced?
Hadilábon állok a kategóriákkal. Tény, hogy sok műfajt próbáltam ki az elmúlt években, de ezek között mindig volt valamilyen átjárás. Nem vagyok popénekes, a múltban mégis több alkalommal léptem fel alternatív és klasszikus pop produkciókban. Papíron jazzénekes vagyok, ennek az elméletét és technikai követelményeit tanultam sok esztendőn át. Számomra fontos a spontaneitás, a jazz egyik alapköve az improvizáció. Még a klasszikus szerzemények kottáit látva is gyakran rögtönzök, az adott keretek között persze. Egy hangot sokféleképpen lehet énekelni.
• Most is épp énekóráról érkeztél. Miért van szükség erre egy profinak?
Mindig tanulhatok valami újat. Nagyon későn, 21 évesen döntöttem el, hogy zenész leszek. Korábban is jártam ugyan zeneiskolába, zongorázni, szaxofonozni, énekelni. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre 21 esztendősen vettek föl. Technikailag óriási lemaradásban voltam azokhoz képest, akik már középiskolában is konzervatóriumba jártak. Ezért a mai napig sokszor fel kell kötnöm a nadrágot. Szerencsére kíváncsi alkat vagyok. Nem mondok le egy-egy újabb zenei élményről csak azért, mert technikailag még nem tartok ott. Inkább újrakezdem a tanulást, hogy számomra is új élményeket élhessek és adhassák át. Valóban, ide is énekóráról jöttem. Két és fél éve tanulok Kéringer László klasszikus tenor énekmesternél, aki nyitott és nagyon jó pedagógus. Az első pillanattól értette, hogy belőlem már nem lesz klasszikus énekes, ami nem is volt cél. Azt szeretném, ha a hangomat a lehető legrugalmasabban és legszélesebb eszköztárral használhatnám. Sokat tanultam még Munkácsy Beától, Berki Tamástól, és a kétéves brüsszeli mesterképzésen David Linxtől. Nem csak az énektanárok fontosak. Brüsszelben Kris Defoort zongorista, zeneszerző volt az egyik mesterem, aki a szabad improvizáció elsajátításában segített.
• Az improvizáció nem éppen a rögtönzésről szól? Hogy lehet azt tanítani?
Jogos kérdés. A szabad improvizáció még a jazzimprovizációnál is zsigeribb helyzet, itt a képzett éneklés és a hang tisztasága helyett a lecsupaszított zenei folyamatra koncentrálunk. Ezt mutatta meg a brüsszeli impróóra, ahol bizonyos értelemben bármilyen hang érvényes, más értelemben viszont csupán az, amelynek zenei funkciója van. Kris Defoorttól később zeneszerzést is tanultam, a suli után közös lemezt készítettünk. Számos zenésztársam szintén nagy hatással volt rám.
• Idén októberben leszel negyvenéves. A kerek születésnapok alkalmával gyakran születnek új fogadalmak, az ember úgy érzi, fordulóponthoz érkezett. Te mit gondolsz?
A harmincadik születésnapom felszabadító volt. Már nem akartam mindenkinek megfelelni, mertem a hibáimat, önmagamat vállalni. A népszerűséget hozó projektek helyett a hozzám közel álló zene felé kezdtem fordulni. Lehet, hogy az kisebb közönségnek szól, de mégis abban érzem magam önazonosnak. Szeretem a fesztiválokat is, de sokkal fontosabb, hogy olyat és azt adjak elő, ami igazán érdekel. Jó lenne most ezt az érzést továbbvinni.
• Változó, folyton megújuló vagy állandó közönséget hoz a műfaji változatosság?
A Gyémánt Bálinttal alkotott duónknak állandó közönsége van. Azon vagyunk, hogy számukra megérje újra és újra visszajönni a koncertjeinkre. A többi fellépésen a hallgatók egy része le-lemorzsolódik, hiszen mindig van, aki bulizni akar a jól ismert dalokra, én viszont új és új utakat keresek.
• A művészi identitásodon kívül van még egy állandó dolog, ami igazán „harcsaveronikás”: a kéztartás és a gesztikuláció. Egyszerre látni és hallani téged olyan érzést kelt, mintha a kézmozgásoddal segítenél a zenét megértetni. Ez szándékos?
Ösztönös: sokszor nem is veszem észre, időnként megpróbálom leállítani. Van, hogy egy adott darab statikus színpadi jelenlétet követel. A mozgás és a hangadás ugyanakkor nálam régóta együtt működik. Hat évig néptáncoltam, ahol a mozgás a vezérfonal, amit az éneklés kiegészít. Nálam ez épp fordítva történik: amint elkezdek énekelni, elindul a kezem, sőt, gyakran az egész testem.
• Nem csupán előadóművész vagy, a szervezés területén is megmutattad magadat. Saját udvartartásod van Kapolcson, a Művészetek Völgyében. (Az interjú a rendezvény előtti héten készült – a szerk.)
Kilenc esztendeje vezetem a jazzudvart, ami csodálatos feladat. A koncerteket és a kísérő programokat is én szerkesztem: van jógaóra, babaringató, bakelitlemez-hallgatás és énekes workshop. Utóbbi alapja a szabad improvizáció, ami nem a képzésről, hanem a zenei élményről szól. A zenei és a zenehallgatási kultúra is sokkal gazdagabb lenne, ha az élményeket stresszmentes környezetben élnénk meg, amikor nem kell azon izgulni, hogy egy hang hamis-e vagy tiszta. A bakelitlemezeket Pándi Balázs újságíró, jazzdobos hozza. Elképesztő gyűjteménye van, olyan különlegességekkel, mint Tandori Dezső hagyatéka.
• Tanulás, koncertek, turnék és fesztiválszervezés mellett hogyan marad időd a magánéletre?
Az elmúlt évtizedben sokat dolgoztam azon, hogy a kettőt egyensúlyba hozzam. Szerencsére a férjem nagyon sokat segít abban, hogy kellő idejű és minőségi szabadidőt töltsünk együtt akár ketten, akár a barátainkkal vagy a családjainkkal. Már a kapcsolatunk elején megkövetelte ezt, és jól is tette. Hajlamos vagyok túl sokat dolgozni és túlhajszolni magam, végül közösen alakítottuk ki, hogy egymásra is jusson időnk. Neki is megvannak a hobbijai, de néha a turnékra is elkísér. Azt viszont mindig értette, hogy számomra miért fontos a zene: a többi között az önazonosság és az önkifejezés miatt.
Tóth Kata
|
|
