Az „elméleti és gyakorlati képzés összehangolásában”, illetve a „modern oktatási eszközök alkalmazásában” elért eredményei elismeréseképpen kapta az Év Informatikai Oktatója címet Czirkos Zoltán, a VIK Elektronikus Eszközök Tanszéke docense.
| A Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) tizennegyedik alkalommal írt ki pályázatot a magyar felsőoktatási intézmények számára „Az Év Informatikai Oktatója 2015” díjra. Minden olyan felsőfokú oktatási intézmény küldhetett be pályázatot, amely főállású oktatókkal képez informatikusokat. A VISZ elsősorban a pályázó oktatók közvetlen oktatási tevékenységének erkölcsi-anyagi elismeréséhez kíván hozzájárulni a szakmai díjjal. A kiírás ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a díj nem pályakezdőknek szól, ám nem is életműdíj. 2015-ben – a korábbi évektől eltérően – hárman osztoztak az egymillió forintos első díjon. Díjazott lett az informatikai oktatás módszertani kutatója Turcsányi-Szabó Márta, az ELTE Informatikai Kara Média- és Oktatásinformatikai Tanszéke docense, Cserey György Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs technológiai és Bionikai Karának docense, valamint Czirkos Zoltán, a Műegyetem oktatója. Különdíjat vehetett át Kis-Tóth Lajos, az egri Eszterházy Károly Főiskola Médiainformatikai Intézete főigazgatója oktatásszervezői munkásságáért. |
Czirkos Zoltán 2006 óta doktoranduszként, 2008-tól tanársegédként, jelenleg docensként dolgozik az Elektronikus Eszközök Tanszéken. 2006-ban az Év információbiztonsági diplomadolgozata díjat, 2007-ben Infopark ösztöndíjat, 2009-ben Pollák-Virág díjat nyert. Oktatói munkájáért 2012-ben Dékáni Dicséretben részesült, ebben az évben lett a Kar Kiváló Fiatal Oktatója is. 2013-ban a Műegyetem Kiváló Oktatója lett, 2015-ben kapott 4,95-ös átlaga az Oktatás Hallgatói Véleményezése kérdőívein az egész egyetem legjobbja lett. „Nagyon fontos ez a visszajelzés számomra: minden oktató szeretné látni, hogy mennyire tetszett, mennyire értették, szerették tárgyát a diákok.” Több mint 36 publikáció egyéni vagy társszerzője.
„Informatikus indíttatásom inkább családi, mint iskolai volt. Másodikos koromban kaptam egy Commodore 64-es számítógépet” – emlékezett a díjazott. „Utólag már tudom, hogy akkor eldőlt a sorsom: láttam a villamosmérnök apukámat, hogy mindenféle érdekes dolgot csinált a géppel. Rájöttem, hogy nemcsak játszani lehet vele, és hogy a játékokat is megírta valaki egyszer. Matek-fizika tagozatos gimnazistaként később sokat megszereztem azokból a készségekből, amelyekre szükségem lett az egyetemen villamosmérnök hallgatóként, majd oktatóként.”
„2011-ben a tanulmányaikat kezdő informatikus- és villamosmérnök hallgatók számára tartott ’Programozás alapjai-I’ tárgy teljesen megújult, új tantervvel és oktatási metódussal” – hangsúlyozta a díj elnyerésének fontos mozzanatát a fiatal oktató, aki a Kar felkérésére végezte el a feladatot. „Olyan új tematika született, amely figyelembe veszi az előadások és a hozzájuk tartozó tantermi- és laborgyakorlatok órarendi sajátosságait. Minden félévben kénytelen vagyok kicsit átgyúrni az órarendet – például azért, mert a hét más-más napjára esnek az ünnepek. Ez főként technikai jellegű problémák megoldását jelenti, de tartalmi változtatások is történnek: a régebbi koncepció szerint az előadásra építettük a tantermi gyakorlatokat, majd arra a laborgyakorlatokat, de ezt a tantárgy átdolgozásakor teljesen megfordítottuk. Ma az előadásra épülnek a laborok – itt a hallgatók kipróbálhatják a számukra már bemutatott eszközöket és számítógépen, egyénileg kell programozniuk –, utána jön a gyakorlat. Utóbbi táblával-krétával történő, gyakran sok gondolkodást igénylő feladatmegoldásból áll.”
A Programozás alapjai tárgy különlegessége, hogy nem igényel igazán modern eszközöket, hiszen az alapvető programnyelvek már az ötvenes-hatvanas évektől kezdve léteznek. „Az előadásaimon elsősorban nem a legmodernebb fejlesztéseknek veszem hasznát, hanem például a böngészőprogramoknak” – vallja az oktató, aki a közel négyszáz fős hallgatóság előtt zajló előadására saját vetítőrendszert fejlesztett ki, így interaktív diákat, animációkat tud megjeleníteni. A nagy hallgatóság előtti előadásokon a kommunikáció is különleges. „Ha látom, hogy első sorokban ülők ráncolják a homlokukat, tudom, hogy nem értették meg a magyarázatot. Vannak technikák arra, hogy egy ekkora hallgatóság ne veszítse el a figyelmét: az interaktív diasoroknál például magában a slide-ban benne van a programkód, amely helyben, a böngészőprogramon futtatható, így az alapvető algoritmusok működés közben bemutathatók. Az első hetekben sok hallgató megkérdezi, ez hogyan működik, mert nem látott még ilyet a gyakorlatban. Gyakran előfordul, hogy ott helyben megírok egy harminc-ötven sornyi programot, és mivel rajtam van a mikroport, belehallatszik a billentyűzet kopogása: az egész teremben lehet hallani, hogy valaki gépel, ekkor elkezd mindenki figyelni. Az ilyen apróbb hangulati elemek után többször jelezte tetszését a hallgatóság.”
Fotó: bme.hu
Czirkos Zoltán integrált tantárgyi weboldalt fejlesztett ki a Programozás alapjai I., valamint a C11 és a C++11 tárgyakhoz. „Amikor elkezdtem ezt a tárgyat tanítani – ekkor még nem voltam tárgyfelelős – és a gyakorlatok feladatait kellett összeállítani, fontos volt, hogy legyen honlap és ne kelljen külön-külön fénymásolni a feladatokat” – emlékezett. „Ez végül portállá fejlődött, amelyen elérhetővé vált a teljes tananyag egyéb extrákkal, az érdeklődő hallgatók számára kiegészítő írásokkal, valamint a tárgy teljes adminisztrációjával. A diákjaim itt küldik be a házi feladataikat, itt láthatják zh- eredményeiket, de itt kommunikálnak az oktatók is. Ez a portál az én munkámat is megkönnyíti, a félév végén a több száz eredményt néhány kattintással tudom rögzíteni. Ez egyedi fejlesztés, több év munkájára alapozva.”
Czirkos Zoltán irányítja a tárgy 40-50 fős, gyakorlatvezetőkből és laborvezetőkből álló munkacsoportját is. Az oktatók képzésére nagy hangsúlyt fektet, ami az ösztöndíj elnyerését is segítette. „Az egyetemünkön is komoly probléma az elvándorlás, bár oktatóink főként nem külföldre, hanem az iparba mennek el dolgozni” – ecsetelte. „Az alapozó tárgyakat gyakran doktoranduszok tartják, egyesek közülük tehetségesek az oktatásban, de sokan inkább kutatói vénával rendelkeznek és nyűgnek érzik ezt a kötelező tevékenységét. Három év elteltével pedig megszabadulnak ennek terhétől, így sajnos kárba vész az addig megszerzett tapasztalatuk is. Próbálom ezt a problémát valamennyire tompítani, például azzal, hogy a laboroknál két oktató dolgozzon együtt. Így körülbelül tíz hallgatóra jut egy oktató, ami nemcsak a diákoknak jó: mindig egy ’szenior’ oktatót osztunk be a ’junior’ mellé, hogy tapasztalatot cserélhessenek.”
A fiatal oktató rendkívül összetett problémának látja a munkaerőpiacon tapasztalható informatikushiányt, és úgy véli, hogy azt nehéz orvosolni rövidtávon. „Az általános- és középiskolás természettudományos oktatás problémáit a bőrünkön tapasztaljuk: sajnos sokan hiányos ismeretekkel jönnek az egyetemre… Aki pedig nem megfelelő oktatásban részesült tizenkét évig, gyakran nem is gondolja azt, hogy érdekelné az informatika, amely nagyrészt ezekre az alapokra épít. Évente körülbelül 550 embert képzünk, de meghirdethetnénk ezer fő számára is: ha nem jelentkeznek hozzánk, nem tudunk mit tenni.”
Czirkos Zoltán doktori kutatásokkal kezdte egyetemi pályafutását – kollégáihoz hasonlóan –, de ma már az oktatást tartja elsődleges feladatának. „Egyesek szerint egy egyetemi oktató idejének átlagosan egyharmadát kellene oktatással, egyharmadát kutatással, megint egyharmadát innovációval töltenie. Úgy gondolom, inkább tanszékekre lebontva kellene ezt megvalósítani, legyenek tehát olyanok, akik idejük nagyobb részét a kutatásnak, mások pedig az oktatásnak szentelhetik. Nem érzem munkának, hogy időnként szorgalmi feladatokat javítgatok a magam szórakoztatására akár este kilenc-tíz órakor. Az idők során jöttem rá, hogy én inkább oktató, mint kutató vagyok, ilyen a habitusom, így tudok legjobb képességeim szerint teljesíteni.”
forrás:bme.hu
