Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Halottak napja - fokozott óvatosságot kér a temetőkbe látogatóktól a rendőrség

Újbuda   |   2016, október 25 - 15:11
Nyomtatóbarát változatSend by email

A rendőrség a polgárőrséggel közösen országszerte segíti a temetőkbe látogatók közlekedését, egyben fokozott óvatosságra kéri őket. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a közelgő mindenszentek és halottak napja alkalmából tartott sajtótájékoztatót Budapesten.

Németh Ágnes, az ORFK bűnmegelőzési osztályának vezetője arra kérte a négynapos ünnepen a temetőkbe látogatókat, hogy fokozottan figyeljenek az idős emberekre, akik kevésbé képesek vigyázni értékeikre. Mint mondta, évente több mint húszezer vagyon elleni bűncselekményt követek el az idősek sérelmére.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az őrizetlenül hagyott vagyontárgyak - kerékpárok, csomagok, táskák - könnyű prédát jelentenek. A rendőrség kéri, hogy a temetőbe látogatók a zsúfolt közlekedési eszközökön és a temetők környékén fokozottan figyeljenek a zsebtolvajok, alkalmi tolvajok megjelenésére.
Németh Ágnes fontosnak nevezte, hogy parkolás után mindenki zárja be az autóját, az utastérből pedig minden csomagot és iratot rakjon el a csomagtartóba, sőt ha kell, vigye magával. Azt javasolta, hogy a temetőkben a kézitáskát, a kabátot, a hátizsákot is őrizzék, ne hagyják a sírokon.
Óberling József, az ORFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetője arról beszélt, hogy aki teheti, annak szombaton vagy hétfőn célszerű kilátogatnia a temetőbe, mert akkor várhatóan kisebb lesz a forgalom a közutakon és kevesebben lesznek a temetőkben is.
A közutakon és a temetők környékén október 28-ától november 4-éig fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani. A temetők környékén elsősorban a forgalmat segítik majd, de a szabálytalanul közlekedőkkel szemben is fellépnek. A rendőrség arra kéri a kerékpárosokat, hogy viseljenek láthatósági mellényt. Javasolják azt is, lehetőség szerint úgy tervezzék a temetőlátogatást, hogy még sötétedés előtt hazaérjenek, mert a nappali órák biztonságosabbak.
Az ezredes arra kérte a rendszeresen vezetőket, hogy legyenek türelmesebbek azokkal, akik csak az ünnepi alkalmakkor veszik elő az autót. Az autósok figyeljenek oda a temetők környékén kialakított ideiglenes forgalmi rendre, hiszen nem biztos, hogy a korábban megszokott útvonalakon tudnak majd közlekedni. Aki autóval indul útnak, ellenőrizze a gépkocsi műszaki állapotát indulás előtt, ha még nem tette, akkor szereltessen fel téli gumit, és az időjárási, látási viszonyoknak megfelelően közlekedjen - kérik a rendőrök.
Kardos Pál, az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke arról számolt be, hogy a polgárőrség - az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően - fokozott szolgálatot tart a temetők környékén. A rendőrség stratégiai partnereként elsősorban a temetők balesetmentes megközelítésére, a parkolók biztonságára és a látogatókra figyelnek majd.

MTI